Tag: Katonapolitikai Osztály

Legjobb

Sosem gondolkodtam azon, melyik a legjobb regényem. Van-e egyáltalán ilyen. Ahogy a szülőnek a gyerekei, úgy a szerzőnek is minden könyve egyformán fontos. Persze, egy tetemes életmű esetén azért nem így van, Agatha Christie is gyűlölte A titokzatos kék vonat regényét, ahogy King sem elégedett minden munkájával, de az én eddigi három könyves életművemet nem […]

Share

Megírva, leadva

A mai napon végleg lezártam a második regény kéziratát, és elküldtem azt a kiadónak. Egy korábbi bejegyzéseben már megemlékeztem mindazokról, akik segítettek ebben, és továbbra is végtelenül hálás vagyok nekik ezért. Ha minden jól alakul, akkor a regény a Szibériai csapda címmel fog megjelenni, az én terveim szerint vagy a Könyvfesztiválra, vagy az Ünnepi Könyvhétre. […]

Share

Csonka György

Boldog Újévet! Bár sok mindenről tudnék írni, kicsit azért illik csepegtetni a regényből, most, hogy elkezdődött az év. Ahogy korábban is említettem, az új regény Csonka György ezredes köré íródott, aki a Katonapolitikai Osztályon szolgált. Életrajzát azonban rugalmasan kezeltem, azaz bizonyos elemeket felhasználtam belőle, néhányat pedig megváltoztattam. Alább egy félig fiktív jelentést olvashattok róla, ami […]

Share

2. fejezet – részlet

Ígéretemhez híven, havonta igyekszem közzétenni egy rövid részletet a kéziratból. A regény kb. kétharmadát írtam meg eddig, és azt gondolom, jelent valamit, ha a kijelölt elő-olvasók a legutóbbi fejezetet egy nap alatt vissza is küldték, izgatottan várva a folytatást. Remélem sikerül tartani az ütemet, meg a színvonalat. De akkor nem húzom tovább az időt, lentebb […]

Share

Miről szól a regény?

Mindenek előtt, november 1-ig bezárólag sikerült megírni 11 fejezetet, és akik eddig olvasták, ők mind elégedettek vele. Ennek örömére két napig nem is néztem rá a szövegre, és lehet, még ma sem fogok. Elvégre elég intenzív két hónap áll mögöttem. És mivel új hónap, ezért, ahogy ígértem, megosztok majd egy rövid részletet egy újabb fejezetből. […]

Share

Első fejezet (részlet)

Ahogy a Csengőfrász esetében, így most is szeretnék megosztani néhány rövid részletet a készülő regényből. Ha eddig nem tettétek meg, akkor a bevezető 0. fejezetet elolvashatjátok itt. A Csengőfrász kézirata 175 oldal volt. Ha ezt tekintem irányadónak, akkor kijelenthetem, hogy a regény harmada elkészült, hiszem ma már a 66. kézirati oldalnál járok. Ennek örömére most […]

Share

Balatonlelle

Az alábbi képen a balatonlellei kertmozi látható, de nyilván ez nem a reklám helye. Idén, ahogy immár közel négy évtizede, ismét Balatonlellén nyaralok, és amikor gyerekek voltunk, elég sokat jártunk a kertmoziba. Mindig jött az esti gyors, amitől nem lehetett hallani a filmet, meg kényelmetlenek voltak a székek, de mégis, megvolt az egésznek a bája. […]

Share

Elvárások

A héten két olvasói véleményt is kaptam privátban, melyet most megosztok veletek. “Elolvastam. A vége fektetési időre esett, és elcsúsztunk, mert persze nem tudtam félretenni addig, amíg legalább a Vértes főbb összefoglalóját el nem olvastam… Köszönöm, egy élmény volt!” “Kedves Dániel! Ma fejeztem be a regényét, idén ez volt a 13. könyv amit olvastam. Nagyon […]

Share

Adatgyűjtés

Tudom, rengeteg dologról írhatnék, olyan témákról, amit korábban megígértem, így például ha lesz időm, akkor írok a Katonapolitikai Osztályról (katpol) is, vagy annak vezetőjéről, Pálffy Györgyről, és sok minden másról is, de egyelőre nincs sok időm sem erre, sem a regényre. Sajnos. De szerencsére nincsenek határidők, amikhez tartanom kell magam. A múlt héten A Tamás […]

Share

Nehéz kezdet

Mindenek előtt kezdjük egy friss olvasói véleménnyel: “Nagyon sokat gondolkodtam olvasás közben azon, hogy pontosan hova is helyezzem el magamban ezt a könyvet, teljesen másra számítottam akkor, amikor belekezdtem. Aztán a szerző utószava elég sok mindent helyretett bennem is, így azt hiszem, most könnyen meg tudom fogalmazni: ez egy jól olvasható, gördülékeny stílusú, alapos kutatómunkával […]

Share
Next Page »