Ahogy minden évben, idén sem marad el a nyári szünet, ami kicsit az is jelenti, hogy ritkábban jelentkezem itt az oldalon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a háttérben nem halad előre a Vadászat megjelenése, bár én már sok mindent nem tudok hozzátenni. Elkészült az ún. borítóanyag, avagy az a dokumentum, ami alapján a tervező […]
Tag: Alexandra kiadó
Legjobb
Sosem gondolkodtam azon, melyik a legjobb regényem. Van-e egyáltalán ilyen. Ahogy a szülőnek a gyerekei, úgy a szerzőnek is minden könyve egyformán fontos. Persze, egy tetemes életmű esetén azért nem így van, Agatha Christie is gyűlölte A titokzatos kék vonat regényét, ahogy King sem elégedett minden munkájával, de az én eddigi három könyves életművemet nem […]
Margó utáni gondolatok
Amikor megjelent az első regényem, emlékszem, vettem egy üveg pezsgőt, hogy ünnepeljek. Amikor a második jelent meg, akkor egy üveg whiskyt. Most pedig eszembe jutott, hogy a harmadik kötet megjelenése alkalmából semmivel nem leptem meg magam. Ugyanakkor amiről írni fogok, az nem éppen vidám, épp ezért lehet, meglephetném magam valamivel, csak épp búfelejtő gyanánt. Mielőtt […]
Margó előtti gondolatok
Bevallom őszintén, hogy 2014-ben, amikor eldöntöttem, hogy belevágok a regényírásba, nem gondoltam volna, hogy sok évvel később eljutok egy ilyen rangos eseményre. Majdnem tíz év telt el azóta, és most van három könyvem, amiből az egyiknek két kiadási is megjelent, és úgy tűnik, az olvasóknak tetszik. Ennek ellenére még mindig egy kicsit undergroud írónak tartom […]
Már csak egy hónap
Egy kicsit elmaradtam a blogbejegyzésekkel, aminek pusztán annyi az oka, hogy a megjelenésig rengeteg más projekt is fut, amikre időt kell szánnom. Így például a megjelenés napján lesz koncertünk a zenekarommal, amire persze próbálni kell. A héten egy vicces kisfilmet forgattunk az egyetemen a Húsvét utáni egyetemi napokra, és azt is még össze kell vágni. […]
Hamarosan
Hamarosan, terveim szerint ezen a héten megosztom veletek a harmadik regény borítóját, és a fülszöveget is, amiből talán kiderül, miről is szól majd az új regény. A jó hír ellenére azért nem vagyok maradéktalanul boldog. A hétvégén zajlott le a Holtszezon Krimifesztivál, ahol sok érdekes téma felmerült, többek között a történelmi krimi, valamint a Kondor-jelenség […]
Hát elkezdődött
Ahogy a facebook oldalamon láttátok, nemrég Pécsett jártam az Alexandra kiadónál, és egyeztettük az új regény megjelenését. A szerkesztés azóta már elkezdődött, így ha minden jól halad, akkor április végén jelenik meg a harmadik, A szabadáság hadművelet névre keresztelt regényem. Ez az is jelenti, hogy kicsit több lesz a tartalom az oldalon. Kivételesen volt ötletem […]
Újévi tervek
A kissé sötét óévi poszt után megpróbálok egy sokkal pozitívabb újévi bejegyzést írni. A Facebook emlékeztetett rá, hogy egy évvel ezelőtt már a harmadik regény kéziratának a lezárása felé tartottam, legalább is a 183. kézirati oldal kész volt. Hogy miért nem jelent meg azóta a kötet…nos, ez messzire vezetne, de januárba megyek Pécsre, és akkor […]
Az év könyve 2022 – szavazás
Ahogy korábban már említettem, nem nagyon hiszek azokban a szavazásokban, ahol az olvasók döntenek, mert bár valóban kiállít egy bizonyítványt arról, hogy egy könyv, vagy egy író népszerű, de ettől még nem mond semmit arról, hogy az a könyv valóban jó-e. Az elmúlt két évben is volt egy hasonló szavazás, ahol az nyer, aki több […]
Könyvfesztivál után
Akik követik az oldalt, azoknak valószínűleg feltűnt, hogy a Könyvfesztivál után nem írtam külön bejegyzést, és ennek egyetlen oka van: eléggé csalódott vagyok az esemény miatt. Hiába a sok kedvelés a posztok alatt, mindez nem köszönt vissza a Millenárison, és kicsit magányosan üldögéltem ott egy szerkesztő társaságában. Ő persze megnyugtatott, hogy emiatt ne aggódjak, az […]