Címke: csengőfrász

Hamarosan

Hamarosan, terveim szerint ezen a héten megosztom veletek a harmadik regény borítóját, és a fülszöveget is, amiből talán kiderül, miről is szól majd az új regény. A jó hír ellenére azért nem vagyok maradéktalanul boldog. A hétvégén zajlott le a Holtszezon Krimifesztivál, ahol sok érdekes téma felmerült, többek között a történelmi krimi, valamint a Kondor-jelenség […]

Share

Még most is

A Csengőfrász 2018-ban jelent meg, és most, hogy új köntösben kerül az olvasók elé az Alexandra kiadónál, csak reménykedem benne, hogy sikerül növelni az olvasótábort. Elvégre, akinek megvan, nem biztos, hogy megveszi az új kiadást. Azonban úgy tűnik, az eredeti kötet hírneve azért csak kitartott az elmúlt négy évben, hiszen még most is ilyen olvasói […]

Share

Dedikálás – Könyvfesztivál

A koronavírus járványnak köszönhetően a Szibériai csapda megjelenése után egyáltalán nem volt nyilvános könyvbemutató, sőt, semmilyen dedikálás vagy közönségtalálkozó. Aztán szép lassan teltek a hónapok, és miután egy kicsit jobb lett az egészségügyi helyzet, már kicsit okafogyottá vált az egész. Most, hogy hamarosan megjelenik a Csengőfrász második kiadása, ami részben egybe esik Nemzetközi Könyvfesztivállal, erre […]

Share

Felemás hírek

Gábor a végére ért a Csengőfrász kéziratának, miközben egy csomó apróságot megvitattunk, amivel tovább csiszolódott a szöveg. Az egyik szereplő vezetéknevét megváltoztattuk, ugyanis többen is javasolták, hogy nem hangzik túl jól, illetve kicsit komikusan hat, ezért egyeztem bele. A szerkesztés után készül egy dokumentum, benne a szinopszissal, fülszöveggel, főbb szereplőkkel, illetve kulcsszavakkal, és miután erre […]

Share

Hírek a Balaton mellől

Ahogy azt megosztottam a héten, a szabadidőmben Hobo önéletrajzi írását olvasom gőzerővel. Sajnos dedikáltatni nem tudtam eddig, és most Kapolcsra sem jutok el, mint tavaly. Még gondolkodom, hogy írjak-e róla egy hosszabb véleményt ide, avagy van-e ilyesmire igény. Egyelőre annyit mondhatok, hogy akárcsak a dalszövegei, a könyv is mind intellektuálisan, mind érzelmileg hatással van rám, […]

Share

Vegyes

Sosem tudom, hogy az oldal követői miről olvasnának leginkább. Hiszen írhatnék egy csomó minden a regényírástól független témákról. Például a múlt heti egyetemi túráról, arról, milyen sokat jelent ennek a megszervezése, a sok élmény útközben, a visszajelzések, és persze maga a kéktúra. Vagy írhatnék a Stranger Things sorozatról, amit manapság nehéz kikerülni, és az utóbbi […]

Share

Végre…

Akik rendszeresen olvassák a blogot, nekik nem újdonság, hogy a nyár közeledtével kevesebb a bejegyzés, és ez most is így lesz júliustól. Illetve majdnem, mert akárcsak két évvel ezelőtt, most is nyáron szerkesztik a regényeket, és ezért sok minden történik majd, amit érdemes megosztani. A lényeg, hogy a kiadó részéről ezúttal is Gábor szerkeszti a […]

Share

Majdnem

Elnézést, hogy ritkábban jelentkezem, de ahogy a korábbi bejegyzésekben írtam, kicsit sűrűen telnek a napjaim. Akik olvasták a Csengőfrászt, ők azt is tudják, hogy a zuglói Rákosi villa egészen közel van az egyetemhez, én pedig egyik délután hazafelé arra sétáltattam a kutyát (aki amúgy már fotózkodott is kapunál). Ezúttal tárva-nyitva találtam mindent, és látszott, hogy […]

Share

Kéziratok

A héten megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a kiadóval, hogy megtudjak valamit arról, mégis hogyan tervezik az új kötet megjelenését, illetve a Csengőfrász újrakiadást. Persze kaptam is ígéretet, hogy “hamarosan jelentkezünk”, de végül azóta sem történt semmi. Ez ilyenkor mindig egy kicsit lelombozó, hogy miből állna egy email vagy egy telefon… Épp ezért egy másik kéziratra […]

Share
Következő oldal »