Ahogy látjátok, sikerült elhárítani a technikai akadályokat, hála Catinak, aki a kezdetektől felel a honlapomért, és csak egy könyvet kér érte cserébe. 🙂 Nemrég volt szerencsém elolvasni egy kortárs magyar krimiszerző regényének kéziratát, és mivel nem egyeztettünk erről, nem is írom le a nevét. Akik követik az oldalamat, ők azért ki fogják találni. Utána pedig […]
Tag: moly.hu
Legjobb olvasmányok 2023
A legtöbb oldal már december közepén megosztja a legjobb könyveket, holott még van bőven az évből. Én ezzel kivártam december majdnem utolsó napját. Először is saját magam felé volt egy könyves vállalásom: minden nap olvasni, plusz 50 könyv és 20 000 oldal egy év alatt. Bár a Moly-on minden nap jelöltem az olvasást, de be […]
Margó előtti gondolatok
Bevallom őszintén, hogy 2014-ben, amikor eldöntöttem, hogy belevágok a regényírásba, nem gondoltam volna, hogy sok évvel később eljutok egy ilyen rangos eseményre. Majdnem tíz év telt el azóta, és most van három könyvem, amiből az egyiknek két kiadási is megjelent, és úgy tűnik, az olvasóknak tetszik. Ennek ellenére még mindig egy kicsit undergroud írónak tartom […]
Olvass minden nap – legjobb könyvek
Ha már olvastátok ezt a blogot már januárban, akkor emlékezhettek rá, hogy januárban elhatároztam, hogy igyekszem minden nap olvasni, és szerencsére a moly.hu oldalon ezt jelölni is lehet, sőt, még egy plecsni is jár majd érte. Nos, eddig 361-szer jelöltem be, hogy olvastam…és bevallom, ez a szám valójában kb. 5-7 nappal kevesebb. Volt, amikor csak […]
Még most is
A Csengőfrász 2018-ban jelent meg, és most, hogy új köntösben kerül az olvasók elé az Alexandra kiadónál, csak reménykedem benne, hogy sikerül növelni az olvasótábort. Elvégre, akinek megvan, nem biztos, hogy megveszi az új kiadást. Azonban úgy tűnik, az eredeti kötet hírneve azért csak kitartott az elmúlt négy évben, hiszen még most is ilyen olvasói […]
Olvass minden nap!
Nemrég belefutottam egy elképesztő, egyben lehangoló statisztikába (feltéve, ha igaz), hogy amennyiben havonta egy könyvet olvasol el, tehát évi 12 darabot, azzal a lakosság szűk 1%-ba tartozol. Lehetőségeimhez képest igyekszem minden nap olvasni, de úgy döntöttem, idén ezt valóban komolyan veszem. A Moly.hu oldalon be lehet jelölni, hogy olvastál-e az adott nap, és így év […]
Idei legjobb olvasmányaim
Az elmúlt héten egy sort sem írtam, de az év utolsó két hetét amúgy is a pihenésnek szoktam szentelni, no meg az olvasásnak. A Moly-on mindig bejelölöm az olvasmányaimat (ott is követhettek), ebből válogatok most. Ez alapján 48 könyvet olvastam el, ami több, mint 18 000 oldal. Ebből három képregény, de elolvastam az Azilum magazin […]
Olvasói vélemények + egyebek
A Csengőfrász 2018 nyarán jelent meg, és ma már szinte beszerezhetetlen, ugyanakkor mindig kapok leveleket, hol lehet megvenni. A moly.hu-n 97-en csillagozták, hamarosan elérem a százat, és még most is ilyen olvasói vélemények jelennek meg róla. “Cserhalmi Dániel könyve a hosszú ideje tartó olvasási válságom megtörője.A regény az első szavától végig fogva tartott, izgalmas volt, […]
Öt
Először is öt fejezettel vagyok kész a regényből. Ma még javítgatok rajta, aztán holnap tovább küldöm a lelkes előolvasóknak, hogy megmondják róla a véleményüket. Ami az októbert illeti, nem tudom, mennyi időm lesz, mert 10 éves évfordulóját ünnepli majd a zenekarunk, és hirtelen egy csomó dalt újra kéne tanulnom, szóval az írás és a gitár […]
Kétségek
Szerintem a legtöbb írót mardossa a kétség, amikor nekifog a második, vagy épp a harmadik regénynek. Vajon lesz-e olyan jó, mint az előzőek? Sikerül-e hozni ugyanazt a színvonalat? Persze lehet, hogy a tizedik regény után ez már elmúlik, az ember csak ír, mert az olvasók addigra már csak kötelességből is megveszik az új könyvet, még […]