Tag: csengőfrász

Kéziratok

A héten megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a kiadóval, hogy megtudjak valamit arról, mégis hogyan tervezik az új kötet megjelenését, illetve a Csengőfrász újrakiadást. Persze kaptam is ígéretet, hogy “hamarosan jelentkezünk”, de végül azóta sem történt semmi. Ez ilyenkor mindig egy kicsit lelombozó, hogy miből állna egy email vagy egy telefon… Épp ezért egy másik kéziratra […]

Share

Leadva

Az elmúlt két hétben nem írtam bejegyzést, de mentségem szólva, a Facebookon azért megjelent némi tartalom. A lényeg, hogy valójában már Húsvét hétfőn leadtam a Csengőfrász kéziratát, tehát most már csak arra várok, hogy a kiadótól érkezzen valamilyen válasz, hogy ők hogy tervezik az új regény megjelenését, illetve az első újrakiadását. A rossz hír, hogy […]

Share

Húsvétig

Az volt a terv, hogy Húsvétig befejezem a Csengőfrász kéziratának átolvasását, de persze ez nem sikerült, még van belőle nagyjából 60 oldal, a napjaim ugyanis meglehetősen sűrűek. Most, hogy van pár szabad napom, ebből kettőt a Balatonon töltöttem némi horgászat reményében, ami persze megvolt, csak épp hal nem került a szákba. Jövő héten egy másik […]

Share

Újraszerkesztés – Csengőfrász

Valamikor szeptember elején átolvastam a Csengőfrász kéziratát, hogy ha úgy adódik, akkor eljuttassam az Alexandra Kiadónak, és így egyszer lesz majd egy javított, második kiadás, amire amúgy elég nagy az igény. A most kapott korrektúrák alapján most újra nekiláttam a szöveg olvasásának, miközben abba is belegondoltam, hogy az első regényem fejezeteinek többségét még 2016-ban írtam, […]

Share

Utolsó simítások

Az utolsó korrektúrákat most kaptam meg levélben, amikor ezt a bejegyzést rögzítem, ami azt jelenti, hogy holnap este nekiállok, és elvégzem az utolsó simításokat a kéziraton, mielőtt elküldöm azt a kiadónak. Közben írtam egy levelet az ÁBTL igazgatójának is, ugyanis a hátsó borítón ezúttal is szeretném jelezni, hogy “A kötet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának […]

Share

Messze még a vége

Igazán jól esik, hogy ilyen sokan örültek annak, hogy befejeztem a kéziratot. A munka azonban korántsem ért véget. A mai napon átküldtem a szöveget az ÁBTL történészeinek lektorálásra, amire körülbelül négy hetet kaptak…avagy inkább az volt a kérésem, hogy lehetőség szerint egy hónap alatt nézzék át. Ezzel párhuzamosan én is újraolvasom a kéziratot, ami sokkal […]

Share

Olvasói vélemények + egyebek

A Csengőfrász 2018 nyarán jelent meg, és ma már szinte beszerezhetetlen, ugyanakkor mindig kapok leveleket, hol lehet megvenni. A moly.hu-n 97-en csillagozták, hamarosan elérem a százat, és még most is ilyen olvasói vélemények jelennek meg róla. “Cserhalmi Dániel könyve a hosszú ideje tartó olvasási válságom megtörője.A regény az első szavától végig fogva tartott, izgalmas volt, […]

Share

Kedvenc fejezetek

Mind a két regényem írásakor voltak olyan fejezeteket, amiket jóval szívesebben írtam, mint a többit. A Csengőfrász esetében ez főként az utolsó négy fejezet volt, a Szibériai csapda esetén pedig azok, amikben szerepe van a lőtéren található öreg raktárnak…és így nem árultam el semmit, ha esetleg még nem olvastad a regényt. A mostani kéziratban is […]

Share

Vendégszereplés

Ezt a bejegyzést nyár óta szerettem volna megírni, de csak most jött el az ideje. Aki követte az oldalamat, az tudja, nyáron a Művészetek Völgyében jártam, mert a Szibériai csapda egy példányát vittem el Földes László HOBO-nak. Ha elég régóta követed az oldalt, akkor azt is tudhatod, meglehetősen elfogult vagyok a munkássága iránt, de ez […]

Share

Az írásról

Mielőtt nekivágtam a regényírásnak, elolvastam egy könyvet, amelynek a címe Kezdő írók kézikönyve volt. Ebben elmesélik a szakma fogásait, amit némi gyakorlás után elsajátíthat a lelkes olvasó. Persze már akkor azt éreztem, hogy könyvből nem lehet megtanulni írni, az vagy megy valakinek, vagy sem. Illetve persze, létre lehet hozni egy könyvet, ki lehet adni, de […]

Share
Next Page » « Previous Page