Címke: ÁBTL

Utolsó simítások

Az utolsó korrektúrákat most kaptam meg levélben, amikor ezt a bejegyzést rögzítem, ami azt jelenti, hogy holnap este nekiállok, és elvégzem az utolsó simításokat a kéziraton, mielőtt elküldöm azt a kiadónak. Közben írtam egy levelet az ÁBTL igazgatójának is, ugyanis a hátsó borítón ezúttal is szeretném jelezni, hogy “A kötet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának […]

Share

Eltérő nézőpontok

Tegnap nem csupán azért látogattam az ÁBTL-be, hogy a közeli lacikonyhában elköltsem az ebédem, de a Szekér Nórával átbeszéltük a kéziratot, és elég hamar kiderült, hogy egészen más szempontokat vesz figyelembe egy “civil” (tehát nem történész) olvasó, mint egy történész. Ezekre álljon itt most néhány példa. Mivel egyelőre nem oszthatom meg a fontosabb részleteket, ezért […]

Share

Javítások

A mai napon végeztem a kézirat átolvasásával, és meglepő, hogy mennyi hiba maradt benne még annak ellenére is, hogy a szöveget rajtam kívül még három ember böngészte át. Persze az is igaz, hogy nincs olyan állapot, amikor a kézirat “készen van”. Most, hogy újraolvastam a fejezetek, friss fejjel gondoltam át minden mondatot, és jelentősége volna […]

Share

Feszültség

Ma küldtem egy emlékeztető az ÁBTL munkatársainak a kézirattal kapcsolatban, és Ildikóval telefonon is beszéltem a szövegről. Elvileg két hét múlva elkészülnek a véleményükkel, és be kell vallanom, már most meglehetősen feszültem várom az “ítéletet”. Az olvasók véleménye a könyvről mindig megoszlik. Van, akinek tetszik, van, akinek nem, és ez rendben is van. Sosem lehet […]

Share

Húsz százalék

Elkezdtem újraolvasni a szöveget, de elég lassan haladok. Napi egy fejezetet tudok átnézni, és ahogy mondtam, az írónak ez mindig egy gyötrelem. Már a könyökén jön ki a szöveg, szeretne szabadulni tőle, de hát muszáj megcsinálni. Nyilván hasznos, hiszen egy csomó hibát találok még benne. Még így is akadnak elütések, vagy épp egy nem megfelelő […]

Share

Messze még a vége

Igazán jól esik, hogy ilyen sokan örültek annak, hogy befejeztem a kéziratot. A munka azonban korántsem ért véget. A mai napon átküldtem a szöveget az ÁBTL történészeinek lektorálásra, amire körülbelül négy hetet kaptak…avagy inkább az volt a kérésem, hogy lehetőség szerint egy hónap alatt nézzék át. Ezzel párhuzamosan én is újraolvasom a kéziratot, ami sokkal […]

Share

Újévi bejegyzés

Bár az elmúlt két hétben megpróbáltam a pihenésre és az olvasásra koncentrálni, azért az év utolsó, illetve első napjaira azért igyekeztem összeszedni magam, és végül megírtam a 16. fejezetet is. Ezzel a kézirat immár 181 oldalra duzzadt, ami már most hosszabb, mint az előző regények nyers szövege. Ráadásul még két fejezet hátravan, plusz némi utószó […]

Share

Kétharmad – mi történt eddig

Mivel négy előolvasóból már ketten kifejtették a véleményüket a szöveggel kapcsolatban, és nem vétózták meg a cselekményt, azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel leírhatom, hogy elkészültem a 3. regény kétharmadával. A szöveget júniusban kezdtem el írni, igaz, nyáron félretettem, és csak augusztus végén láttam újra neki. November végére megírtam 12 fejezet plusz egy bevezetőt, a kézirat 138 […]

Share

Adás után

Most, hogy véget ért az adás, amit délután vettünk fel, megosztok néhány gondolatot ezzel kapcsolatban. Sajnos a rám eső műsoridő nem volt sok. Eredetileg fél-fél óra jutott volna a két témára…de most már mindegy. Ugyanakkor már másodszorra hívnak a tv-be, ami nyilvánvalóan jó, hiszen a magamfajta szerzőknek azért ritkán jut ilyen lehetőség. Bár az igazán […]

Share

Nyaralás előtti hírek

Ha minden jól meg,y akkor nyolc nap múlva megkezdem az idei (remélhetőleg megérdemelt) nyaralásomat, ezért nem garantálom, hogy minden héten írok majd új bejegyzést, tehát ha ritkábban jelentkezem, az ennek tudható be. Néhány dolgot azonban meg tudok osztani veletek. Az új regény bevezetőjét a kiadó szerkesztője is átolvasta, korrektúrázta, így elméletileg semmi akadálya annak, hogy […]

Share
Következő oldal »