Tegnap nem csupán azért látogattam az ÁBTL-be, hogy a közeli lacikonyhában elköltsem az ebédem, de a Szekér Nórával átbeszéltük a kéziratot, és elég hamar kiderült, hogy egészen más szempontokat vesz figyelembe egy “civil” (tehát nem történész) olvasó, mint egy történész. Ezekre álljon itt most néhány példa. Mivel egyelőre nem oszthatom meg a fontosabb részleteket, ezért néhol talán körülményes lesz a megfogalmazás.
A történet egy adott pontján a Főhős meglátogatja rég nem látott Barátját, és a segítségét kéri, mert tudja, az ÁVH a nyomában van, ezért szeretné meghúzni magát nála egy éjszakára. A civil olvasók azt javasolták, hogy a Főhős azért nem lehet teljesen titokzatos, avagy muszáj egy kicsit beavatnia a Barátját. Képzeljük el, hogy hirtelen felbukkan a semmiből, és szállást kér, mindenféle indok nélkül, ezért talán mégiscsak meg kéne említenie valamit abból, miért is van szorult helyzetben. A történészi álláspont viszont az, hogy a háttér felfedése automatikusan olyan helyzetbe hozza a Barátot, amiről tudja, hogy ezzel a saját életét kockáztatja. Ha nem jelenti fel a Főhőst, az már épp elég, hogy lecsukják. Ezt a menekülő Főhősnek is tudnia kell, ezért bármit is mond a dramaturgia, neki nem szabad semmiről beszélnie, hogy ne sodorja a bajba rég nem látott Barátját. Szóval ennek alapján a vonatkozó fejezetet mindenképp egy kicsit át kell írni.
Egy másik ponton egy Baráthoz hasonló szituációban lévő Nőt vallat az ÁVH. Ez “csak” egy kihallgatás, de a légkör így is fenyegető, míg végül a Nő azért bevall néhány apróságot annak ellenére, hogy legbelül tiltakozik ellene, de akkor sem tehet mást. Ezután elengedik, de az önérzete mégis azt mondatja vele, valahogy érzékeltetnie kell, mennyire megveti a vallatóját, mennyire gyűlöli a kihallgatásért, ezért odavet neki egy nem túl erős sértést. Dramaturgiailag megint csak indokolható, hogy a Nő kiállt az igazáért, erkölcsös, egyenes ember. A valóság azonban az, hogy akkoriban egy ilyenért ott helyben lefogták volna, és lecsukják. A kihallgatottak tudták, hogy nem engedhetnek meg maguknak egy ilyen visszaszólást, még ha az valójában jogos is lenne. Szerencsére itt nem kell sokat átírni a szövegen.
És végül azért a harmadik példa azt igazolja, hogy a lehetőségeimhez képest igyekeztem alaposan felkészülni. A cselekmény egy pontján a szereplők meglátogatják az egykori Dreher éttermet (ma itt van a McDonald’s a Nyugatinál), illetve egy kocsmában Dreher söröket kínálnak. Nóra szerint a gyárat államosították 47′-ben, de a fortepan-ról megmutattam neki a fotót, amiről mintáztam a helyszínt, és ezzel sikerül meggyőzni, hogy kínálhattak Dreher sört abban az időben. Ezt látjátok lent. De ez csak apróság, a javaslataival természetesen egyet értek, és ezeket majd hamarosan beépítem a kézirat végső változatába.