Tegnap nem csupán azért látogattam az ÁBTL-be, hogy a közeli lacikonyhában elköltsem az ebédem, de a Szekér Nórával átbeszéltük a kéziratot, és elég hamar kiderült, hogy egészen más szempontokat vesz figyelembe egy “civil” (tehát nem történész) olvasó, mint egy történész. Ezekre álljon itt most néhány példa. Mivel egyelőre nem oszthatom meg a fontosabb részleteket, ezért […]
Tag: Szekér Nóra
Szekér Nóra: Titkos társaság
Ahogy azt egy korábbi bejegyzésben megírtam, nemrég megvettem a címben idézett könyvet, mely a Magyar Testvégi Közösség történetét igyekszik felgöngyölni. Annak idején azt is írtam, hogy ez ugyan nem szerepel a regényben, de ettől még érdekelt, hiszen ez volt a kor egyik első nagy koncepciós pere. Aztán elég hamar rádöbbentem, hogy tévedtem: a Magyar Közösség […]
Koncepciós perek
Mindenek előtt elnézést, a múlt héten nem volt bejegyzés, ugyanis a hétvégét nem töltöttem az országban, és mire észbe kapta m, már a hét közepén jártunk. Viszont gyorsan szögezzük is le a lényeget: a kiadók azóta sem jelentkezek. A kettes számú jelölt ugye jelezte, hogy jövőre beleférnék a keretbe, de az még odébb van. Addig […]