Sosem gondolkodtam azon, melyik a legjobb regényem. Van-e egyáltalán ilyen. Ahogy a szülőnek a gyerekei, úgy a szerzőnek is minden könyve egyformán fontos. Persze, egy tetemes életmű esetén azért nem így van, Agatha Christie is gyűlölte A titokzatos kék vonat regényét, ahogy King sem elégedett minden munkájával, de az én eddigi három könyves életművemet nem kell ezekkel egybevetni. Mégis miért írom le mindezt. Vannak szerzők, akik szeretnek azzal kampányolni az új regényük mellett, hogy “ez eddig a legjobb, amit valaha írtam”. Ezt én sosem tudom eldönteni, megteszik ezt az olvasók.

Ugyanakkor a Vadászat kéziratát eddig öten olvasták, és négyen mondták róla, hogy ez eddig a legjobb szöveg. Az ötödik személy nem olvasta a korábbi írásaim, ezért is választottam őt, így nem is várható el, hogy össze tudja vetni a korábbi regényekkel. Ez a négy vélemény tehát nagyon jó ómen a remélhetőleg őszi megjelenés előtt.

Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy nem elég jó szöveget írni. Mert az lesz népszerű, amit jobban hirdetnek, jobban szem előtt van, több reklámot, megjelenést és hirdetést kap. Márpedig ősszel igazi krimi dömping lesz, és az általam ismert szerzők (avagy inkább a kiadók) szinte kivétel nélkül őszre időzítik a megjelenést.

Miben lesz más a Vadászat? Ahogy a korábbi regények, ez sem ígér sok vidámságot, és reményeim szerint kellően sötét és nyomasztó lesz, akárcsak a skandináv krimik világa. Ráadásul a “sötét ötvenes éveken” túl egy másik vészterhes időszakkal is foglalkozik majd, ráadásul a most készülő javításoknak hála tényleg korrekt képet ad majd a korszakról, és ami fontos: nem csak szórakoztatni akar. Erkölcsi, etikai kérdéseket is megpróbál boncolgatni, de ennél többet tényleg vétek lenne elmesélni róla. Azt biztos, hogy a befejezése is eltér a megszokott krimi receptjétől. Remélhetőleg ez elegendő lesz ahhoz, hogy egy kicsit kiemelkedjen a mezőnyből. Most már csak ki kell várni az őszt.