Ahogy a Csengőfrász esetében, így most is szeretnék megosztani néhány rövid részletet a készülő regényből. Ha eddig nem tettétek meg, akkor a bevezető 0. fejezetet elolvashatjátok itt.
A Csengőfrász kézirata 175 oldal volt. Ha ezt tekintem irányadónak, akkor kijelenthetem, hogy a regény harmada elkészült, hiszem ma már a 66. kézirati oldalnál járok. Ennek örömére most akkor megosztok egy rövid részletet az első fejezetből, amely 1950. április 5-én játszódik.
“- Ugyanakkor, szükség van arra, hogy egy kicsit meggyorsítsa az állomány felülvizsgálatát. Legkésőbb őszig, esetleg a tél elejéig végezze el az indokolt személycseréket, és azt sem bánom, ha utána nem kell etetni majd őket, már ha érti, mire gondolok.
– Természetesen igen.
– Emlékszik még, Péter elvtárs, hogy őszre milyen pereket helyeztem kilátásba?
– Az értelmiségi rétegről tett korábban említést, egyetemek, írók…
– Pontosan – csattant fel Rákosi -, de felejtse el! Legalább is egy időre. Ugyan mit érünk el azzal, ha pár vezetőt lecsukatunk? Nem, Péter elvtárs! Teljesen más terveim vannak.
– Hallgatom – hajolt kicsit közelebb Péter Gábor, s majdnem felszisszent, ahogy a hátába hasított a fájdalom.
– Olyan csoportra kell csapást mérni, ahol a vezetők döntései, hozzáállása és politikai képzettsége sokkal meghatározóbb az országra nézve. Ahol legalább annyira számít, hogy a megfelelő káder kerüljön pozícióba, akárcsak a Hatóság és a Rendőrség vezetői esetében. Épp ezért úgy döntöttem, hogy helyesebb lenne a hadseregben végrehajtani egy ilyen jellegű állomány cserét.
– Mint például Sólyom altábornagy esetében? – szúrta közbe Péter.
– Pontosan! Tudom, korábban azt mondtam, ráérünk a letartóztatásával, de azt gondolom, májusban akár időszerű is lehet.
– Természetesen. Esetleg van más konkrét elképzelése is Rákosi elvtárs? A Katonapolitikai Osztály annak idején elég sok érintett személyt letartóztatott, akiket később rendre elítéltünk.
– A Katpol? – csattant fel újra Rákosi. – Maga is tudja, hogy nem végeztek megfelelő munkát! De kiindulási pontnak természetesen megteszi. A horthysta eszméket ezek a fafejű tisztek sosem tudják levetkőzni. Bárhogy is próbáljuk, ezek a lelkük mélyén megrögzött fasiszták. Sokan persze évekig képesek eltitkolni, de most itt az idő, hogy ezt végérvényesen kiűzzük a hadseregből.
– Egész pontosan hol kezdjük meg a nyomozást? – tette fel a kérdést Péter, bár valójában tudta, mi lesz Rákosi válasza.
– Menjenek vissza Pálffyig! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a főtitkár.
Rákosi úgy gondolkodott, hogy a régi, horthysta tisztek egy félfasiszta, fasiszta-kapitalista rendszernek voltak a tagjai, s ezért tudatos ellenségei a munkásosztálynak, a népnek, ezért el kell távolítani őket a hadseregből. Ebből a megfontolásból hozták létre annak idején a Katonapolitikai Osztályt, amelynek élére Pálffy Györgyöt nevezte ki évekkel ezelőtt, s akik elvégezték mindazt a munkát, amit a civil lakosság esetében a politikai rendőrség.”