Az alábbi képen a balatonlellei kertmozi látható, de nyilván ez nem a reklám helye. Idén, ahogy immár közel négy évtizede, ismét Balatonlellén nyaralok, és amikor gyerekek voltunk, elég sokat jártunk a kertmoziba. Mindig jött az esti gyors, amitől nem lehetett hallani a filmet, meg kényelmetlenek voltak a székek, de mégis, megvolt az egésznek a bája. Nos, amikor a második regényhez elkezdtem anyagot gyűjteni egy apró érdekességre bukkantam.
Az új regény cselekményét Pálffy György altábornagy letartóztatása generálja majd. Ez nem olyan nagy spoiler, avagy ezzel nem árulok el túl nagy titkot, hiszen a regény jelenidejében, sőt már a Csengőfrász idejében is rég kivégezték. Pálffy az ún. Katonapolitikai Osztály vezetője volt, amit tekinthetünk az ÁVH egyik előd szervezetének is, és tulajdonképpen hasonló munkát is végeztek, mint az ávéhások. Ennek volt tehát Pálffy a szinte korlátlan ura. Később, ahogy az akkoriban gyakori volt, hirtelen átkerült a másik oldalra, és a rendszert kiszolgáló altábornagy egyszer csak a vádlottak padján találta magát. De, mint ahogy említettem ez csak a múlt, a regény nem róla fog szólni, vagy legalább is csak közvetve, hiszem utána igyekeztek mindenkit letartóztatni és elítélni, akinek egy csöpp köze is lehetett Pálffyhoz. És itt csatlakozik majd be a történet, de erről később.
És mégis hol kapcsolódik ez a balatonlellei kertmozihoz? Nos, majdnem pontosan 70 éve ebből a balatonlellei kertmoziból hurcolták el Pálffyt az ÁVH nyomozói. Alig 800 méterre attól a helytől, ahol e sorokat írom. Pálffyról egyébként a Wikipedia szócikke is elég sokat ír, érdemes tehát elolvasni a történetét itt.