Ígéretemhez híven, havonta igyekszem közzétenni egy rövid részletet a kéziratból. A regény kb. kétharmadát írtam meg eddig, és azt gondolom, jelent valamit, ha a kijelölt elő-olvasók a legutóbbi fejezetet egy nap alatt vissza is küldték, izgatottan várva a folytatást. Remélem sikerül tartani az ütemet, meg a színvonalat. De akkor nem húzom tovább az időt, lentebb a második fejezet néhány bekezdése, amiből azért kiderül a cselekmény egy fontos, és meghatározó része.

“A két férfi végül a tábor délnyugati oldalánál állt meg, ahol a talaj kissé vizenyős volt, ennek ellenére is besétáltak az égerfák közé, mikor az ezredes végül hajlandó volt megállni, s miután megbizonyosodott róla, hogy beszélgetésüknek nincs több tanúja, belevágott.

– Már gondoskodtam a papírokról, legalább is már csak a személyi adatok szükségesek. Jövő hétfőn Pestre megyek, utána vélhetően pár nap múlva kész lesznek az iratok, ami azt jelenti, hogy másnap rögvest indulni kell. Egyrészt feltűnő lesz, ha a parancsnokság egyszer csak eltűnik, de abban sem bízhatunk, hogy nem bukunk le az iratokkal.

– Mennyire megbízható az embered? – kérdezte Szombathy.

– Eléggé. Legjobb esetben is a karját vesztette volna el. Aztán pár évvel később, nos, kicsit belenyúltam az igazoló bizottság döntésébe, hogy az amerikai hadifogság után őt se piszkálják sokat. Tudod, amikor…

– Igen, tudom – bólintott Szombathy, aki jól ismerte Csonka múltját.

A Ludovika után együtt végezték el a tüzérségi bemérő tanfolyamot, majd Orosházán szolgáltak a 18. tábori tüzérosztály kötelékében Ámon alezredes vezetése alatt. A háború után aztán messzire kerültek egymástól, és Szombathy később sem faggatta Csonkát arról, végül mi vitte rá a Katpolba való belépésre. Negyvenkilenc végén, mikor az ezredes jelezte, piliscsabai áthelyezése hamarosan megtörténik, hosszan beszélgettek, és a századosnak úgy tűnt, egykori társát igencsak megtörte az a néhány év. Talán jobban, mint a háború.

Sosem faggatta, milyen ügyekben vett részt, és hogyan tudott elszámolni a lelkiismeretével. Úgy érezte, nem neki kell ítélkeznie. Az mindenesetre látszott, Csonka nem dicső hadvezérként vált el a Katpoltól, hanem mint egy hadirokkant. Ha fizikálisan nem is, lelkileg biztosan. Épp ezért nem is emlegette az ezredes előtt a múltat.”