Címke: kiadó

Patthelyzet

Hosszas várakozás után XY kiadó végre válaszolt. És nem tudtam neki örülni. Szóbeli tájékoztatást kapott a „nagykertől”, hogy 400 példányt vennénk át, azaz ilyen mértékű érdeklődést mutatnának a regény iránt. Ami nem sok, így a kiadó nem is tudnak (akarna) országos terjesztést mögé tenni. Azt javasolták, adjuk ki valamelyik pénzügyi szponzorral, az ő kiadásukban. Ez […]

Share

Újraküldés

Az elmúlt két hetet azzal töltöttem, hogy újra végigböngésztem a kiadókat, és újabb leveleket küldtem. Volt több kiadó, akiket tavaly tavasszal kerestem meg, de úgy gondoltam, hogy a pénzügyi támogatással a hátam mögött talán szóba állnak velem. Persze akadt olyan kiadói is, aki először kapta meg az anyagot. Persze válasz nem jött sehonnan, még csak […]

Share

Nagy kiadók

Ugyan mondhatja nekem XY kiadó képviselője, hogy az idei évben megjelentetik a regényt, de még keres hozzá pályázatot, mindez idő, és ez az, amiből nekem egyre inkább elegem van. Azaz a tétlenül töltött várakozás, amivel úgy érzem elpazarlom a lehetőségeket. Így a héten írtam két nagyobb kiadónak, akik a múltkor (ami majd egy éve volt) […]

Share

Várni, csak várni

A heti bejegyzés ismét csúszott egy napot, ellenben így a mai bejegyzés pont Rákosi Mátyás halálának évfordulójára esik. Ez pusztán véletlen. Szóval várok. Megint. Az egész könyvkiadás leginkább erről szól. Várok a kiadói válaszra, várom, hogy a kéziratot elolvassák a szakértők, hogy történjen valami. Most is itt tartunk. Tájékoztattam a kiadót, hogy közel félmillió forintot […]

Share

Korai öröm?

Ha olvastátok a múlt heti bejegyzést, akkor abból akár messzemenő, pozitív következtetéseket is le lehetne vonni. A Facebook azonban szeret emlékeztetni az évekkel korábbi eseményekre, és ez azért óvatosságra int. A 2017-es első bejegyzés ugyanis „Végre! Fény az alagút végén” címmel jelent meg, melyben egy történész szakértő igencsak lelkesen írt a kéziratról, meg a kiadásról, […]

Share

Anyagi támogatás

Elérkezett 2018, és az újévet egy igazán jó hírrel tudom kezdeni. A tavalyi év végén elküldtem a kéziratot az ÁBTL főigazgatójának, Cseh Gergőnek, majd a héten némi levélváltás után személyes találkozót beszéltünk meg. Először is a kézirat nagyon tetszett neki, azt mondta, élvezettel olvasta, és nem lenne szabad, hogy ez a fiókban maradjon. Szerinte ugyanis […]

Share

Holtpont

A múlt heti „kis színes” bejegyzés után most egy kicsit szomorúbb, vagy még inkább reménytelenebb hangú bejegyzés következik. Mert a könyvkiadás projekt kicsit holtpontra jutott. Azaz: adott XY kiadó, akiktől nyáron kaptam utoljára levelet, hogy most már a végső döntés előtt állnak, meg az ügyvezető olvassa, stb. Azóta két levelet küldtem nekik, és egyikre sem […]

Share

Kiadói hírek

Ahogy azt a múltkor megírtam, elküldtem a megismételt érdeklődő levelet XY kiadónak…amire kivételesen nem érkezett válasz, holott korábban azért elég lelkiismeretesen válaszoltak pár napon belül. Csak arra tudok gondolni, hogy még mindig nem végeztek a kézirattal. Egy másik kiadói emberrel folytatott beszélgetésből (lásd alább) persze az is kiderült, hogy milyen helyzetben vannak a kiadók, és […]

Share

10 fejezet – részlet

Mindenek előtt elnézést kérek, hogy a blog majd három hétig eltűnt, vagyis inkább csak elhallgatott. Ez elsősorban az egyetemi munkáim miatt alakult így, ugyanis két hétig nem nagyon voltam elérhető. Ugyanakkor ahogy korábban is jeleztem, a nyári időszakban kicsit ritkábban írok bejegyzést, hiába, mindenhol uborkaszezon van. A mai napon két kiadónak is írtam egy érdeklődő […]

Share

Kéziratküldés újra és újra

Ahogy a múlt héten említettem, nekiláttam, hogy szétküldjem a kéziratot mindenfelé, hátha valahol támogatóra lel. Először is kiderült, hogy a feleségem unokatestvére ismeri Nyáry Krisztiánt, így némi levélváltás után eljutott hozzá a kézirat. Ígérni nyilván nem ígért semmi, de legalább odaadta egy szerkesztőnek, és feltételezem, hogy fog válaszolni előbb avagy utóbb. Ahogy korábban írtam, a […]

Share
Következő oldal » « Előző oldal