Ugyan mondhatja nekem XY kiadó képviselője, hogy az idei évben megjelentetik a regényt, de még keres hozzá pályázatot, mindez idő, és ez az, amiből nekem egyre inkább elegem van. Azaz a tétlenül töltött várakozás, amivel úgy érzem elpazarlom a lehetőségeket. Így a héten írtam két nagyobb kiadónak, akik a múltkor (ami majd egy éve volt) válaszra sem méltattak. Ezúttal azt is leírtam, hogy a kiadást közel fél millió forinttal támogatják a szakmai szervezetek, gondoltam, ez hátha csak egy kicsit is elgondolkodtatja a döntéshozókat. Hát…nem. Persze a remény hal meg utoljára, mondják, de azért ez valahol elszomorító. Mármint az, hogy a szerzők mennyire ki vannak szolgáltatva a kiadóknak, és “név nélkül” mennyire nehéz bekerülni valahová. Ráadásul nekem tényleg szerencsém van, hogy vannak támogatóim. E nélkül tényleg csak a magánkiadás maradna. Amúgy el sem hiszem, amit XY híres író nyilatkozott egyszer (akinek szintén nem volt irodalmi múltja), hogy ő becsöngetett az első helyre, és már meg is vették a kéziratot. Ilyen a mesében van. Szerintem. Szóval marad a várakozás, még egy darabig.