Az elmúlt két hetet azzal töltöttem, hogy újra végigböngésztem a kiadókat, és újabb leveleket küldtem. Volt több kiadó, akiket tavaly tavasszal kerestem meg, de úgy gondoltam, hogy a pénzügyi támogatással a hátam mögött talán szóba állnak velem. Persze akadt olyan kiadói is, aki először kapta meg az anyagot. Persze válasz nem jött sehonnan, még csak egy udvarias “majd értesítjük” sem. És ez tényleg zavaró. Elhiszem, hogy elég sok kéziratot kapnak, bár nem hinném, hogy minden héten beesik 2-3, de akkor is. Számomra elemi kötelesség, hogy válaszoljak, ha mást nem, akkor annyit, hogy nem aktuális, nem érdekel, stb. Tényleg tisztában vagyok vele, hogy ez a “protokoll”, viszont ez nekem akkor is nagyon furcsa.

Ez pedig egy teljesen másik téma. Én magam nem sokat tapasztaltam meg az állambiztonsági ügynökök tevékenységéből, már csak a korom miatt is. Nagyapámról készült pár jelentés, valamikor régen meg is írtam ezt ebben a blogban. Ennek ellenére az ún. ügynök-kérdés igencsak foglalkoztat, és azon az állásponton vagyok, hogy ezt már rég rendezni kellett volna. Persze, mindenki ódzkodik tőle, mert elég sok embernek kellemetlen lenne a múlttal való szembenézés. főként azoknak, akik ma közismert, esetleg köztiszteletben álló emberek. Az év elején elolvastam Ungváry Krisztián A szembenézés hiánya című könyvét, melyből leginkább az derül ki, hogy sok a rendezetlen kérdés. Nem tudom, igaza van-e mindenben, amiről írt, de az biztos, hogy még mindig nagy a káosz az ügynök-kérdésben. Ennek alátámasztásaként ajánlom az alábbi cikket, amiben, hangsúlyozom, nem az a lényeg, hogy valaki ügynök volt-e, vagy sem, hanem hogy a mai Magyarországon ez mennyire megismerhető. Úgy tűnik, egyre kevésbé. 🙁

https://index.hu/velemeny/2018/03/02/leveltar_ugynokugy/