Tag: válasz

Biztató kiadói levél

Mielőtt végigolvasnátok a levelet, előre szólok, hogy még azért kár lenne pezsgőt bontani. Mondjuk úgy, hogy bizakodást keltő, de majd akkor örüljünk, ha megszáradt a tinta, és kézzelfogható valósággá válik a kézirat, nyomtatott könyv formában. A levél apró elgépeléseit javítottam (csak mert sebtiben írhatták meg egy érdeklődő kérdésemre.). Tehát. “Kedves Dániel. Tervbe van véve a […]

Share

Új remények

Az elmúlt hosszú hónapok során egyszer már írtam egy hasonló című bejegyzést, ami akkor egy konkrét kiadói lehetőségről szólt, s amiből aztán nem lett semmi, így most már egy kicsit óvatosabb vagyok. Mégis, a kilátástalansággal töltött hetek után látszik némi fény az alagút végén. Még ha csak nagyon halovány, de legalább valami. Természetesen semmilyen megállapodás […]

Share

Újraküldés

Az elmúlt két hetet azzal töltöttem, hogy újra végigböngésztem a kiadókat, és újabb leveleket küldtem. Volt több kiadó, akiket tavaly tavasszal kerestem meg, de úgy gondoltam, hogy a pénzügyi támogatással a hátam mögött talán szóba állnak velem. Persze akadt olyan kiadói is, aki először kapta meg az anyagot. Persze válasz nem jött sehonnan, még csak […]

Share

Négyből egy

Az előző bejegyzésben négy lehetőséget vázoltam fel. Nos, a négyből sajnos egy kiesett, lásd az alábbi sorokat. “…még egyszer köszönöm szépen bizalmát. Szerkesztő kollégáim sajnos úgy találták, hogy a könyvterv most nem illeszkedik a következő két év kiadási programjához.  Ez nem azt jelenti, hogy a kézirat ne lenne izgalmas és kiadásra érdemes, csak annyit, hogy […]

Share

Jó és rossz hírek

Ahogy mondani szokták, kezdjük a rossz hírekkel. Ma, több, mint egy hónap után választ kaptam az egyik kiadótól. Íme a lényeg: “Elolvastam a beküldött részletet, gratulálok, nincs rosszul megírva, azért persze rengeteg tennivaló lenne, hogy igazi, gördülékeny olvasmány legyen. Átgondoltuk, és sajnos ez a téma nem illeszkedik bele a mi tematikánkba, az olvasók nem a […]

Share