Ahogy korábban leírtam, viszonylag pontos jegyzeteket vezettek az első regény megírásakor, és ugyanezt az elvet követem most is. Legalább is elméletben. A 3. fejezethez nem sokat írtam, és amikor leültem átgondolni, pontosan mi is fog történni, rájöttem, valami nem stimmel. Így arra jutottam, hogy két részre osztom az eseményeket, avagy nevezhetjük A és B résznek, […]
Author: Dani
Piliscsaba anno – Ridikül magazin
Elnézést, hogy a múlt héten nem jelentkeztem, de mint említettem, nem voltam az országban. Viszont, mindenek előtt egy jó hír: holnap, tehát szeptember 2-án, 17.05-kor kapcsoljatok a Duna Tv-re, ahol a Ridikül című műsor vendége leszek, és bár elsősorban nem a regényről lesz szó, remélem egy érdekes beszélgetést folytattunk a vendégekkel. Közben kaptam visszajelzést az […]
2.01
Ahogy azt a múlt héten olvashattátok, elkezdtem írni az új regényt. Sőt, már az első fejezeten is túl vagyok. Ugyanakkor most egy hétig nem tudok majd vele foglalkozni, mert nem leszek az országban, szóval még magam sem tudom, milyen gyorsan tudok haladni. Az első fejezet amúgy is kicsit komplikált volt, hiszen ezen a ponton lesz […]
Új regény – Bevezető
Egyelőre még ne bontsunk pezsgőt, de szép lassan nekikezdek az írásnak, hátha lesz belőle regény. Ahogy a Csengőfrász esetében, a bevezető, nulladik fejezetet most is teljes egészében közzéteszem itt. Ugyanakkor pont ez az a fejezet, amit a Csengőfrász esetében a legtöbbször írtam át, szóval ha nem pont ez lesz benne a kinyomtatott anyagban, akkor ne […]
Megható kritika
Az alábbi levelet már három-négyszer elolvastam, és még mindig meg vagyok hatva a benne foglaltaktól. Csak azokat a sorokat töröltem belőle, amelyek esetleg elárulnak valamit a történetből, vagy túlságosan személyes jellegűek. “Kedves Dániel! Tudom, a mai világban nehéz elhinni, de könyvének még Taliándörögdön nekiugrottam és 6 éjszaka alatt kiolvastam. Nagyon izgalmasnak indult és a kor, […]
Balatonlelle
Az alábbi képen a balatonlellei kertmozi látható, de nyilván ez nem a reklám helye. Idén, ahogy immár közel négy évtizede, ismét Balatonlellén nyaralok, és amikor gyerekek voltunk, elég sokat jártunk a kertmoziba. Mindig jött az esti gyors, amitől nem lehetett hallani a filmet, meg kényelmetlenek voltak a székek, de mégis, megvolt az egésznek a bája. […]
960
960. Ennyi könyv fogyott el egy év alatt. Ebből fél év alatt olyan 750, a második félévben 210. Hogy ez sok vagy kevés? Nem tudom. Alapvetően elégedett lehetek, hiszen a kinyomtatott 1500 példány majd 2/3-a elfogyott úgy, hogy korábban semmilyen jelenlétem nem volt a médiában vagy a könyvpiacon, sőt, a könyv megjelenését sem előzte meg […]
De mégis miért?
Ez az a kérdés, amit a legtöbb riporter és ismerős, vagy épp ismeretlen feltesz. Mégis, hogy jut eszébe egy alapvetően biológiával és növényekkel foglalkozó embernek, hogy az ÁVH-ról írjon regényt? Ha utánanéztek a neten, akkor megtaláljátok, de most mégis újra el kell mesélnem. Legalább is az egyik felét. Nem tudom pontosan, mikor jelent meg Hobo […]
Just Creative
Ahogy azt láthattátok az oldalon, a médiajelenlétem egy picit erősödött. Hogy ez pontosan mit jelent majd eladott könyvben kifejezve, azt nem tudom, legalább is mér egy ideje nem kaptam hírt a fogyási adatokról. Az előrejelzések szerint az ezer példányát sikerül majd megugrani, ami azért szerintem jó. A lényeg, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha […]
Nyári szünet
Hamarosan beköszönt a nyár, és ahogy ez lenni szokott, én is jóval ritkábban jelentkezem. De addig is menjünk sorban. Ahogy azt láthattátok, a héten ellátogattam a HM Hadtörténelmi Levéltárába, bár nem nagyon reménykedtem benne, hogy sok használható adatot találok a regényhez. Leginkább a zsoldnyilvántartásról voltak adatok, illetve a különböző áthelyezések irataiba tudtam beleolvasni, de ezek […]




