Jegyzetek…de minek

Ahogy korábban leírtam, viszonylag pontos jegyzeteket vezettek az első regény megírásakor, és ugyanezt az elvet követem most is. Legalább is elméletben. A 3. fejezethez nem sokat írtam, és amikor leültem átgondolni, pontosan mi is fog történni, rájöttem, valami nem stimmel. Így arra jutottam, hogy két részre osztom az eseményeket, avagy nevezhetjük A és B résznek, ami most egy rövidebb 3. és 4. fejezet formájában kerül megírásra. A jegyzetek 4. fejezetéből pedig majd 5. lesz. Remélem követhető! 🙂 Mindezt csak azért írom le, hogy más is lássa, meglehetősen bonyolult egy ilyen regényt megírni. Viszont azt is le tudom írni, egész pontosan mi szerepel a füzetemben, ami elvileg segítette volna az írást:

” Janikovszky megbeszélés -> Majoros ov-vel, sakk – vezércsel”

Végül 5 és fél oldalt sikerült írni ebből az egy sorból. Mostanra pedig világossá vált, hogy a “vezércsel” munkacímet el kell engedni, és helyette a “Tisztáldozat” lenne a megfelelő választás. Igen, ennek is köze van a sakkhoz, de hogy miként kapcsolódik ez a cselekményhez, nos, ezt majd kiderül.

Addig is idézném a regény egyik előolvasójának, előszerkesztőjének a véleményét, akinek ezúton is köszönöm a munkáját, örök hála érte.

“Tartalmilag továbbra is nagyon jó. Külön tetszett, hogy az […] életébe bepillanthattunk, sőt, hogy egy kicsit visszavittél minket az időben is. A feszültség kellőképpen fokozódik, már tűkön ülök, hogy mi a terve […]nak és hogy sikerül-e.”

Share