Category: Uncategorised

Első fecskék

Ahogy a múltkor is írtam, az első néhány hét nem kevés stresszt okoz a könyv kapcsán, hiszen tűkön ülve, körömrágva várod, hogy az olvasók ítéletet mondjanak a mű felett. Nos, alig több, mint egy hét kellett ahhoz, hogy megszabaduljak ettől. Az elmúlt napokban különböző emberek juttattak el hozzám véleményeket a könyvről. Van, akit még az […]

Share

Megjelenés utáni stressz

A második regény szerintem sokkal nagyobb kihívás egy írónak, mint az első. Apropó, még mindig nem tekintek íróként magamra, sőt, kifejezetten zavar, ha annak neveznek. Oké, most már két könyvem van, de még mindig nem ebből élek (valószínűleg soha nem is fogok). Alapvetően a második könyv sikere dönti majd el, lesz-e belőlem író. Ha a […]

Share

November közepe

A kiadói tájékoztatás alapján a könyv november 11-én (plusz-mínusz 1-2 nap) gördül majd ki a nyomdából, ezért várhatóan a hónap közepén kerül majd a boltokba. Ha előrendeltétek a kötetet, akkor talán hamarabb megkapjátok majd postán. Ami a könyvbemutatót illeti, az elmúlt hetekben bizakodó voltam, de az utóbbi napok járványügyi helyzete azt mondatja velem, hogy biztonságosabb […]

Share

Aktualitások

Mindenek előtt: sokan kérdezik, hogy mikor jelenik meg a könyv. Sajnos úgy tűnik, októberről átcsúszott a megjelenés novemberre a nyomda leterheltsége miatt. Remélem ez most már végleges, hiszen lassan jön az év vége, a Karácsony, tehát még pont időben vagyunk, hogy promózzuk a kötetet. Bár a COVID-helyzet nem túl rózsás, én azért hiszek benne, hogy […]

Share

Kapócs100

A Csengőfrász megjelenése után amikor egy újságíró megkérdezte, miről nem szeretnék beszélni, általában három dolgot említettem neki. 1) a könyv befejezése, 2) Zánkayék terve, illetve 3) a terv mögötti valós indok. Két évvel a megjelenés után azonban ez utóbbiról talán már lehet pár szót ejteni. Egész pontosan arra gondolok, hogy a regény cselekményének köze van […]

Share

Ami a nevek mögött van

Sokak szerint az olvasókat leginkább a kulisszatitkok érdeklik az írás, vagy a könyvek kapcsán, ezért most megosztok néhány érdekességet a regényben szereplő nevekről. Már a Csengőfrász esetében is elrejtettem néhány ismerős és barát nevét a szövegben, leginkább a mellékszereplők, vagy egy-egy sor erejéig felbukkanó karakter kapcsán. A legtöbb olvasó számára ezek csak nevek, de barátok […]

Share

Egy hét

Ha minden igaz, akkor pontosan ennyi idő van hátra a megjelenésig. Persze lehet némi csúszás, de a hozzám eljutott információk szerint már tényleg csak ennyit kell várni. És ha még nem tetted volna meg, akkor itt tudod előrendelni. Tulajdonképpen magam is nehezen hiszem el, hogy ilyen rövid idő alatt eljutottam idáig. Ha rendszeresen olvastátok a […]

Share

Közeljövő

Ahogy tapasztalhattátok, gyakoribbak a megosztások az oldalon, hiszen a mostani kiadóm komolyan veszi a megjelenést is, meg mindent ami ezzel jár. Röviden azért összefoglalom, mi várható a közeljövőben. Először is előbb-utóbb megújul majd a holnap. Amúgy szomorúan konstatáltam, hogy a Facebook oldalt követők száma azért nem döntöget rekordokat. Pedig ha az eladott példányszám alapján csak […]

Share

Október

Mindenek előtt szeretném megköszönni a megosztásokat, amivel messzire vittétek a regény megjelenésének hírét. Remélem elégedettek lesztek az új könyvvel, és ezzel kapcsolatban jó hírekkel tudok szolgálni. Értesüléseim szerint a kézirat már a nyomdában van, így októberben fog megjelenni a Szibériai csapda. Megmondom őszintén, hogy márciusban, amikor a korábbi kiadóm visszalépett, nem gondoltam volna, hogy fél […]

Share

További várakozás

A múltkor megosztott kiadói hírek után nehéz most bármi, hasonlóan fajsúlyos dologról írni. Főként úgy, hogy az elmúlt napokban nem gördült előre a könyv szekere. A hét elején kerestem meg írásban a kiadót, és érdeklődtem, hogy mire számíthatok, de nem érkezett azóta sem válasz. Rendben, a nagyobb (minden) könyves rendezvény elmarad, így nincs olyan esemény, […]

Share
Next Page » « Previous Page