Kapócs100

A Csengőfrász megjelenése után amikor egy újságíró megkérdezte, miről nem szeretnék beszélni, általában három dolgot említettem neki. 1) a könyv befejezése, 2) Zánkayék terve, illetve 3) a terv mögötti valós indok. Két évvel a megjelenés után azonban ez utóbbiról talán már lehet pár szót ejteni. Egész pontosan arra gondolok, hogy a regény cselekményének köze van Dr. Kapócs Ferenc életéhez.

Igyekszem továbbra is spoiler mentesen írni, de ha nem olvastátok a regényt, akkor…nos akkor épp itt az ideje. 🙂 Persze, némi internetes keresgélés után sok mindent meg lehet tudni Dr. Kapócs Ferenc életével kapcsolatban, és ennek ellenére sem biztos, hogy összerakható a cselekmény, de az ördög nem alszik. Ugyanakkor miért akarná elrontani valami a saját olvasmány élményét?

Dr. Kapócs Ferenc 100 éve született, 1920. január 1-én. A doktort azért hangsúlyozom ennyire, mert édesapja is Ferenc volt és a család is ezért használja e megkülönböztetést kettejük között. Amikor megismertem a történetüket, megkerestem Kapócs Imrét, hogy használhatom-e a édesapja történetét, aki ebbe boldogan beleegyezett, és sok hasznos részlettel is szolgált a regényhez. De miért is mesélem ezt el?

Néhány hete Imre levélben keresett meg, hogy a 100. évforduló alkalmából egy kis megemlékezést tartanak, és örülnének, ha én is jelen lennék. Szombat reggel tehát útra keltem, és a Ráckeresztúrhoz tartozó Szent László pusztára mentem, ugyanis itt született Dr. Kapócs Ferenc. Lakóépületek már nincsenek, csak egy tejtermelő üzem. A terület amúgy korábban a Dreher család birtoka volt. Itt gyűlt tehát össze a család, közeli és távoli rokonok. A polgármester-asszony röviden beszélt a falu történetéről, majd lelkes lokálpatrióták felelevenítettek néhány történetet a Kapócs családdal kapcsolatban. Ezután átmentünk Ráckeresztúrra a temetőbe, majd a program Százhalombattán folytatódott. A szentmise után egy kis vendégfogadás következett, ahol én is beszéltem röviden arról, hogyan és miért került az akkor még ifjú Kapócs a könyvembe. Egy jó hangulatú, kedves megemlékezésen vehettem részt, és megtiszteltetésnek vettem, hogy meghívást kaptam az eseményre.

Természetesen rengeteg fotó, valamint kép- és hangfelvétel is készült, ezért ha hozzám is eljut ebből valami, akkor majd megosztom itt az oldalon. Ha valaki szeretne alaposabban megismerkedni a történetével, akkor azt megteheti ezen a honlapon.

Share