Tag: Recski Szövetség

Nyár végi levél

Az XY kiadónál dolgozó kolléga már biztos agyérgörcsöt kap, amikor meglátja, hogy tőlem kapott levelet. Merthogy ismét eltelt 5 hét a legutóbbi levélváltás óta, ami ugye azzal záródott, hogy az ügyvezetőjük olvassa a kéziratot. Azt hiszem igyekeztem mindent beleírni, azaz hogy: 1) elnézést az újbóli zaklatásért, meg 2) azért van bennem “némi” izgatottság, és 3) […]

Share

Új év, új remények

Mindenek előtt boldog újévet. Hol is kezdjem? Először is hihetetlennek tűnik, hogy milyen régen vágtam bele a regény projektbe, és még mindig kitartok. Jó, nem mondom, hogy nem éreztem csömört és reménytelenséget, de még mindig írom ezt a blogot, és dolgozom azon, hogy kiadjam a kéziratot. Szóval lassan két éve üzemel az oldal. Amikor elindítottam, […]

Share

7. fejezet részlet – környezettanulmány

Mielőtt belevágnék a következő részlet közreadásába, szokás szerint megosztom, hogy is állok most. Több hónap után újra nekifogtam a kézirat átolvasásának és kijavítottam benne az apróbb hibákat. Persze bizonyára egy hozzáértő szerkesztő tudna még mit faragni rajta. Az első öt fejezet egyfajta bevezető, majd a következő öt talán kicsit kevésbé pörgős, de szerintem a 11. […]

Share