Címke: Zsitnyányi Ildikó

Réges-régen

Nem, nem egy messzi-messzi galaxisban. 🙂 A Facebook egyik előnye, hogy nem hagyja, hogy megfeledkezzünk az emlékekről. Így történt, hogy a minap egy három évvel ezelőtti bejegyzésemet dobta fel, ami tulajdonképpen ennek a regény írás projektnek az eleje. A kép egészen pontosan 2014. november 3-án készült, ami nem ma volt. Feltöltöttem egy képet arról a […]

Share

Kézirat terjesztés

Nos, először is, kapcsolódva az előző bejegyzéshez, pár gondolat Müller Rolf előadásáról. Az egész program rákfenéje a 15.00 órás kezdés, amire a hétköznapi, dolgozó ember alig jut el. Pár nyugdíjas „civil” jött el, és az ÁBTL munkatársainak a zöme, akik egyből megrohamozták a pogácsákat és a kávét. Épp ezért az előadás inkább egyfajta munkahelyi beszámoló […]

Share

Ajánlás kiadók részére

Miután nem nagyon jutok előre a kiadás terén, ezért úgy éreztem, szükséges egy újabb fegyvert bevetni az ügy érdekében. Megkérdeztem Zsitnyányi Ildikót és Müller Rolfot, hogy esetleg adnának-e nekem ajánlást, melyet a kiadóknak küldött levél mellé esetleg csatolhatok. Mindketten igent mondtak, Rolf azóta el is küldte, és ezt most meg is osztom veletek…nos, mert egyszerűen […]

Share

Kéziratküldés újra és újra

Ahogy a múlt héten említettem, nekiláttam, hogy szétküldjem a kéziratot mindenfelé, hátha valahol támogatóra lel. Először is kiderült, hogy a feleségem unokatestvére ismeri Nyáry Krisztiánt, így némi levélváltás után eljutott hozzá a kézirat. Ígérni nyilván nem ígért semmi, de legalább odaadta egy szerkesztőnek, és feltételezem, hogy fog válaszolni előbb avagy utóbb. Ahogy korábban írtam, a […]

Share