Amikor az első három regényt írtam, akkor azokat tulajdonképpen egyvégtében gépeltem le. Ehhez minden nap oda kellett ülni a gép elé, legye épp nyári szünet, vagy késő este, és volt, amikor kimaradtak napok, esetleg egy hét, de tudtam folyamatosan dolgozni. Az életem azóta megváltozott, bár nem csupán ez van az új regény lassú születésének hátterében. Viszont tény, ami tény, három hete egyetlen oldalt sikerült leírni. És ez nem alkotói válság. Ahogy a Bethlen téren is elhangzott, nekem ez hobbi. Van munkám, magánéletem, ráadásul nem a facebookon élem. Ennek következtében az elmúlt három hétben egyetlen oldalt sikerült írni. Ennyi idő alatt elkészülhetett volna két fejezet. Mindeközben a Facebook algoritmusa felhozza nekem a Nagybetűs Írók oldalait, akik minden nap több képet is megosztanak, hogy most épp hol és merre vannak, épp egy fröccs mellett dolgoznak, zsűriznek egy versenyen, részt vesznek itt-ott, miközben ha valaki sokat beszél arról, hogyan ír, akkor szerintem nem ír. 🙂 Ugyanakkor azt máig nem értem, hogy nekik van-e munkájuk, vagy valami, amivel megkeresik a pénzt kenyérre. Elvégre az írásból nem lehet megélni. Hát, én a nap jelentős részében ez utóbbival foglalkozom, és ha szerencsém van, akkor írok. Azt viszont érdemes hozzátenni, hogy maga az írás ilyenkor nagyon hiányzik. Elvégre ott van a fejedben a következő fejezet, a következő beszélgetés, jelenet, csak épp nincs rá időd, és eltelik egy nap, majd még egy, és már tűkön ülsz, hogy folytatni tudd. Valahogy ezt érzem most, így három hét után, hogy nagyon szeretnék haladni, csak rajtam kívülálló okok miatt nem tudok úgy írni, ahogy szeretnék. De türelem, egyszer én is jutok majd egyről a kettőre.