Címke: írás

Nagybetűs Író

Amikor szétnézek a közösségi médiában, a Facebook gyakran feldobja a nekem ajánlott Nagybetűs Írók oldalait. Ez a homéroszi jelző nem feltétlenül a munkásságra utal, hanem arra, hogy látszólag semmi dolguk nincs, mint írni. Persze, ez egy kicsit irigység is a részemről. Ugyanakkor valljuk be őszintén, ez így sokkal könnyebb az írás szempontjából. Látszólag a fent […]

Share

Hiányzik

Amikor az első három regényt írtam, akkor azokat tulajdonképpen egyvégtében gépeltem le. Ehhez minden nap oda kellett ülni a gép elé, legye épp nyári szünet, vagy késő este, és volt, amikor kimaradtak napok, esetleg egy hét, de tudtam folyamatosan dolgozni. Az életem azóta megváltozott, bár nem csupán ez van az új regény lassú születésének hátterében. […]

Share

„Tengernyi” idő

A nyáron egy ismerősöm megkérdezte, hogy mikor van nekem időm könyvet írni. Nos, a helyzet úgy áll, hogy szinte semmikor. 🙂 Azért ez nem teljesen így van, de azért jelentősen megcsappant az írásra fordított időm. A jó hír az, hogy az elkészült három fejezet mellé hamarosan a negyedik végére érek, remélem már a hét végére. […]

Share

Nyári szünet – helyzetjelentés

Az egyetemen ma hivatalosan is lezárták a tanévet, és ezzel kitört a nyári szünet. No, nem nekem, mert a következő két hétben még mindenféle egyetemi kötelezettség vár rám. Ennek következtében se internet hozzáférésem, se laptopom nem lesz, így a regény és blog írás bizonytalan időre szünetel. Ugyanakkor július közepétől nyaralni megyek, de a tervek szerint […]

Share