Az ÁVH pincéi

Tudom, hétfőre ígértem új bejegyzést, és most szerda hajnal van. Hiába, elindult az oktatás, és így a regényre fordítható idő egyre kevesebb lesz. 🙁

Ha elolvastátok az első fejezetből közzétett rövid részeket, akkor abból kiderült, hogy az a ma Terror Házaként ismert ÁVH központban játszódik, a rettegett Andrássy, korábban Sztálin út 60-ban. Az épület nyilas pártközpont volt, és a Hűség Háza néven emlegették. Bár a későbbi politikai rendőrség nem csak ezt a hírhedt épületet foglalta el, hanem az egész tömböt is, mégis ez maradt meg a terror szimbólumaként. Természetesen hosszú bekezdéseket lehetne szentelni annak, hogy pontosan mi is történt itt, bár valószínűleg sokkal kegyetlenebb dolgok is megtörténtek, mint amiről tudomásunk van.

Aki bekerült, az általában a falhoz állították, homloka és a fal közé pedig egy ceruzát tettek. Ha ez elmozdult, egyből gumibottal ütötték a szerencsétlent. A pincében végzett kihallgatásokról elég sok beszámoló áll rendelkezésre, elég csak elolvasni Faludy Pokolbéli víg napjaim című könyvét. Valahol olvastam, hogy volt, akinek tűkkel szurkálták a nemesebbik szervét, de a recski túlélők arról is beszámoltak, hogy tudtak olyan emberről, akinek a fogába fúrtak bele. Az is köztudott tény, hogy a papoknak meg kellett csókolniuk egy feszületet, melybe áramot vezettek, s ez talán Péter Gábor ötlete volt. Kreativitásból tehát nem volt hiány.

A szövegben egyébként szerepel egy utalás az ÁVH-n elhangzott előadásra, melyet a szervezet orvosa, Dr. Bálint István tartott: „Külső tompa behatások érvényesülése az őrizetesek kihallgatásánál”. Mindez nem sok jót takar. Bálint állítása szerint ez valójában nem arról szólt, hogy kell bántalmazni az embereket, hanem egyébként is tananyag az igazságügyi orvosszakértők számára. Én próbáltam felvenni a kapcsolatot a SOTE megfelelő tanszékével, de nem jártam sikerrel. Minden esetre sokkal valószínűbb, hogy az előadások célja valóban az volt, amire mindannyian gondolunk a cím hallatán.

Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a leggyakrabban alkalmazott verés az ún. talpalás volt. Lehúzták a cipőt és a zoknit, majd a csupasz talpat ütötték, amíg csak bírták, s a végén az őrizetesek járni sem tudtak. Ez gondolom azért volt elterjedt, mert nem állt fenn annak a veszélye, hogy a letartóztatottak belehalnak a verésbe, de kellően fájdalmas volt, hogy esetleg jobb belátásra bírják a foglyokat.

A fizikai terrort kiegészítette a szellemi, lelki leépítés is. A foglyok elég hamar elvesztették az időérzéküket, nem tudták nappal van-e, vagy éjszaka. Tartották őket vak sötétben és vakító fényben, vagy olyan szobában is, ahol állandóan csöpögött valami. Ha elaludtak, bement egy őr, és összeverte a cella lakóját.

Lehet ezt még ragozni, de tény, hogy ami az ÁVH pincéiben történt, az igencsak szégyenteljes. Ezért is született a Terror Háza, hogy bemutassa mindezt. És persze ezért is kezdődik itt a regény, hisz ennél alkalmasabb nyitó jelenet aligha akadna ebben a témában.

Share