Elég régóta nem írtam hosszabb bejegyzést, és ennek most különleges, de egyben szomorú apropója is van. Az első felében főként a Vadászatról lesz szó, és a tervezett 5. kötetről, a második ennél személyesebb.

Szóval a Vadászat minden tekintetben a legjobb szöveg lett, amit valaha írtam. Ezt megerősítették krimivel foglalkozó szakemberek, könyves bloggerek, krimiírók, és persze Ti, olvasók is. Azt a visszajelzést kaptam, hogy a tavalyi “mezőnyben” tényleg az egyik legjobb minőségű könyv volt a piacon. És mégis. Ha szétnézek a világhálón, a moly-on, bárhol…nos, nem sok vizet zavart, és nem keltett hullámokat az irodalom tengerén. Avagy a minősége ellenére sem jutott messzire, és csak mérsékelten tágította az írói buborékot. Hogy ez miért van, azon sokat agyaltam, és nem csak magamban, de más szerzőkkel együtt is, a megfejtést azóta sem találjuk, de nem is ez a fontos. Nem feltétlenül arra vágyom, hogy reggel én szerepeljek a TV2-n, vagy más műsorban, és a sikerlistákat sem akarom hetekig uralni, de tény, hogy néha(?) okoz némi csalódást, hogy rosszabb minőségű szövegek kerülnek reflektorfénybe. Avagy nem feltétlenül a minőség hozza meg a sikert, hanem valami más. Eladhatóság, könnyebb kapcsolódás a szöveghez, vagy egyszerűen az önmarketing, illetve olyan dolgok, amire én nem gondolok. Ezzel négy könyv után azért nehéz megbirkózni, ráadásul mindegyik könyv pozitív fogadtatásban részesült. Aki elég régóta követ, az talán még emlékszik egy réges-régi bejegyzésre, hogy elég sokat tettem fel a Vadászat sikerére, hogy ezzel már ideje lenne “befutni”, és ha nem, akkor nem tudom, meddig fogom még erőltetni az írást, vagy az ÁVH-s vonalat. Persze ott van az a sok biztatás, amit kapok, hogy ilyet ma senki nem ír, hogy én vagyok valakinek a kedvenc hazai szerzője, és hogy várják a következőt, amik mind segítenek abban, hogy tovább lendüljek, és legyen még egy (és még egy) regény. Itt tartunk tehát most, június végén. Hogy a nem túl pozitív sorok után azért némi reménnyel is szolgáljak, jövőre azért egy könyv még biztos lesz. A vörös báró munkacímen él a fejemben, és a Lengyelkápolnai párttitkárgyilkosságot használom majd fel, illetve azt szeretném fikcionalizálni. Bár a Vadászat befejezése is eléggé eltér a krimi megszokott kódexétől, az új regény terveim szerint még inkább szakít majd a hagyományokkal, és olyan befejezést tervezek, amit szerintem magyar krimiszerző még nem mert meglépni…pontosan azért, mert mindenki ragaszkodik a szabályokhoz. Tervek szerint szeptemberben kezdek majd hozzá, így 2026 második felében jelenhez meg. Hogy utána mi lesz…de ez még messze van.

És ha már ilyen sokat elolvastál, akkor jöjjön a másik, ennél személyesebb közlendő. A regényekre mindig is rányomta a bélyegét az életem, és ez alól a következő könyv sem lesz kivétel. Az a szomorú helyzet, hogy ősztől el kell hagynom az Állatorvostudományi Egyetem hajóját, és jelenleg nem tudom, hogy mit fogok, mit tudok csinálni utána. Majd 17 évet kell magam mögött hagyni, ami nem könnyű. Tegyük hozzá, nem én akartam, hogy így legyen, de a részletekkel senkit nem fárasztok. Kicsit a saját regényeim egyikében találtam, amikor egy koncepciós eljárásban találja magát az ember, és tudja, hogy nincs nagyon lehetősége arra, hogy nyerjen. Épp ezért lehet, hogy több időm lesz írni, de ez most nem annyira jó hír. (Szóval csak zárójelben, hogy ha épp rám van szükséged, mint munkaerő, akkor jelentkezem. 🙂 ) Mindebből persze csak annyi szűrhető lesz, hogy az új könyv sem lesz vidám, sőt, talán a korábbiaknál is sötétebb lesz. Ennek háttere nem valószínű, hogy bekerül majd az utószóba, szóval csak ebben a bejegyzésben tudatom ezt az olvasókkal.

Jövő héten még utoljára elviszem a hallgatókat az évi rendszeres vándortúrára, és utána megpróbálom élvezni a nyarat. És hogy utána mit hoz a jövő…arra térjünk vissza szeptemberben. Jó pihenést kívánok mindenkinek, kiváló könyvek jelentek meg az utóbbi hetekben, hónapokban, szóval olvassatok sokat. Én pedig majd jelentkezem.