“Hogy nyújtsak néked vigaszt,
Ha nincs vigasz, amely igaz.”

Ezt Faludy György írta 1980-ban. Az év utolsó napján talán illene valami bölcset, pozitívat írni, de sajnos nem nagyon tudok. Persze van olyan nézet, hogy az író azzal foglalkozzon, ami a dolga: írjon regényt, verset, ami aztán remélhetőleg szórakoztatja és elgondolkodtatja az olvasókat. Ennek ellenére a szerzők kezében sokkan nagyobb “fegyver” is van, hiszen könnyebben tudnak az emberekhez szólni. Az olvasók elvégre ezért is követik őket, mert túl az íráson, talán elmondanak valamit a világról, ahogy látják, ahogy gondolkodnak róla. És az év utolsó napján én is így vagyok ezzel. Ma talán mindenki boldogan ünnepel, és várja 2023-at, de ez az év egyáltalán nem volt jó. Én már évek óta nagyon szomorúan figyelem, hogy mennyire romlik az, amit magyar társadalomnak hívunk. 2009-ben Hobo így írt erről:

“Senkiben sem bíztunk, én se benned,
te sem tettél semmit, hát nekem se kellett.
Kerestük, mutattuk, miben vagyunk mások,
s nem, hogy miben egyek, barátok.”

Aztán eltelt tíz év, és a sorokban rejlő mondanivaló (sajnos) semmit nem vesztett az értékéből, sőt, ilyen dalok születtek:

“Gyalázzák egymást ismeretlenek,
Álnevek mögött, sunyin lapulva,
És a gyerekek mind Nyugatra mennek,
És hízik a bunkó nomenklatúra.”

Őszintén bízom benne, hogy 2023 egy kicsit jobb lesz, jobb világ vesz majd körül, kevesebb sarat dobálnak majd egymásra az emberek, és több lesz a megértés és elfogadás. Sőt, remélem, 2023 egyben a Szabadság hadművelet címen futó harmadik regényem éve is lesz egy kicsit, amivel talán sikerül majd a felszínre kerülni az irodalmi, írói, közéleti, vagy bármilyen élet területén. Épp ezért kívánok mindenkinek boldogabb évet.

“Kisember, elült a taps, menned kell,
Kisember, kinn vár a november,
Kisember, köszön és úgy megy el,
Kisember, de senki sem figyel,
Kisember, csak a bohóc felel,
Kisember, hallod, szerencse fel!”