Különleges dedikálás

Már elég sokszor írtam arról, hogy a levéltári kutatás alatt előszeretettel látogattam a Hunyadi téri piac kolbászsütőjét. Nos, az a helyzet, hogy a hely pénteken végérvényesen bezár, illetve Imre most már tényleg nyugdíjba megy, és ki tudja, lesz-e valaki, aki továbbviszi a boltot. Ő valami koccintást is tervez, én pedig valami egészen mást. Az nyilvánvaló, hogy pénteken ott költöm el az ebéden, de arra gondoltam, talán generálhatok némi forgalmat az utolsó munkanapra. Szóval aki pénteken (10.28) velem együtt kilátogat a Hunyadi téri vásárcsarnokba, akkor körülbelül 12 órától 12.45-ig, esetleg 13 óráig megtalál a kolbászsütőnél, illetve a mellette lévő kávézó sarokban. Vegyetek valamit Imrétől a készlet erejéig, és én meg szívesen írok bárki könyvébe, vagy épp beszélgethetünk is, elvégre erre szánom ezt az egy órát.

Share