Nemrég belefutottam egy elképesztő, egyben lehangoló statisztikába (feltéve, ha igaz), hogy amennyiben havonta egy könyvet olvasol el, tehát évi 12 darabot, azzal a lakosság szűk 1%-ba tartozol. Lehetőségeimhez képest igyekszem minden nap olvasni, de úgy döntöttem, idén ezt valóban komolyan veszem. A Moly.hu oldalon be lehet jelölni, hogy olvastál-e az adott nap, és így év végére talán összejön a 365 jelölés. Ugyanezen oldalon lehet ún. kihívást is indítani, hogy még több embert vegyek rá erre, de erre nincs kapacitásom. Olvasni lehet mindenféle kihívás nélkül is. A tavalyi év ebből a szempontból (is) különleges volt, hiszen esténként, amikor szívesen veszek kezembe könyvet sorozatok, vagy a tv nézés helyett, inkább a notebook mellett ültem, és csak lefekvés előtt jutott idő könyvekre. Most, hogy lassan befejezem a kéziratot, talán több “szabad vegyértékem” lesz, így már csak abban bízom, az idei könyvtermés is lesz olyan jó, mint tavaly. A lényeg, hogy olvassatok.



Tags
Alexandra kiadó
Atlantic Press kiadó
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
csengőfrász
dedikálás
fejezet
Hobo
Jaffa
karácsony
Katonapolitikai Osztály
katpol
kiadó
kiadói döntés
kritika
kézirat
könyv
letartóztatás
levéltár
marketing
megjelenés
Moly
moly.hu
Moobius
Müller Rolf
NEB
Nemzeti Emlékezet Bizottság
novella
nyár
pályázat
Péter Gábor
Recsk
Rákosi
Stephen King
szerkesztés
szerkesztő
Szibériai csapda
szinopszis
Terror Háza
tervek
vélemény
ÁBTL
ÁVH
állambiztonsági szolgálatok
öröm
ünnepi könyvhét

