Az írásról

Mielőtt nekivágtam a regényírásnak, elolvastam egy könyvet, amelynek a címe Kezdő írók kézikönyve volt. Ebben elmesélik a szakma fogásait, amit némi gyakorlás után elsajátíthat a lelkes olvasó. Persze már akkor azt éreztem, hogy könyvből nem lehet megtanulni írni, az vagy megy valakinek, vagy sem. Illetve persze, létre lehet hozni egy könyvet, ki lehet adni, de ha valaki nem elég jó, akkor a könyve sem fogy. A baj akkor kezdődik, ha ennek ellenére elhiszi magáról az illető, hogy ő már Író, de erről később.

Most olvastam el Stephen King Az írásról című kötetét, ami hasonló tematikában íródott, de a szerző rögtön leszögezi, hogy az általa lefektetett gondolatok, írói fogások annak nem segítenek, akinek nincs tehetsége az íráshoz, avagy rossz íróból nem lehet jó írót faragni, pusztán mert elolvassa a könyvét. Ez inkább abban segít, akiknek azért van némi sütnivalójuk, és így talán egy kicsit jobb lesz a végeredmény, ami kikerül a kezük közül. Azaz King valahogy azt fogalmazta meg, amire én is utaltam a fenti bekezdésben.

Én a mai napig nem tekintek magamra igazi íróként. Amit a kötetben olvastam, az sok szempontból hasznos, bár nem állítom, hogy most ennek fényében nekiállok átírni az eddig elkészült fejezeteket, hiszen ezek csak Stephen King írói fogásai, más szerzők talán nem ódzkodnak a határozó szavaktól, mint ő, és még lenne egy halom más különbség. Ami általánosan igaz számomra, hogy a cselekmény legyen a középpontban, minden más csak háttér, sallang, körítés.

Sosem akartam az ÁVH-ról egy lexikon jellegű könyvet írni, de fontos volt, hogy mint háttér, hiteles legyen. Végig az volt előttem, mi történik Szabadossal és az összeesküvőkkel, vagy épp Csonka ezredessel. Jó, ha tudunk reflektálni a korra, odafigyelünk a részletekre, de nem szabad, hogy ezek elnyomják a cselekményt…és hát ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, Kondor Vilmos regényei nem azt adják nekem, amit szeretnék. Úgy éreztem, nála a részletgazdagság egy idő után megöli a történetet.

A lényeg, hogy King könyve olvasása közben sokszor magamra ismertem, és elégedetten veregettem meg a vállam, hogy milyen sok ajánlást betartottam abból, amit javasolt. Persze ez nem jelenti azt, hogy tökéletes, amit írok, de úgy tűnik, van rá igény, és a visszajelzések is jók.

Végezetül még egy gondolat, bár nem akarok nagyképűnek tűnni. Ahogy fentebb is írtam, ma szinte bárki ki tud adni regényt, és akkor hirtelen a szerző Íróvá válik, elvégre van egy könyve. De ez szerintem nem igaz. Ha igazán jó, amit írt, akkor ne érje be kevesebbel, mert hiába van egy könyve, ha az nincs jelen az irodalmi életben. Íróvá az Olvasók tehetik a szerzőt, a kritikusok, vagy a bloggerek. A Csengőfrász egy kis kiadónál jelent meg, az oldalamat jobbára az ismerőseim kedvelték. Ma már ha felmerül az ÁVH, akkor előbb-utóbb megtalálnak, ami jól esik, mert azt jelzi, hogy a könyveim nem magamnak íródtak, nem csak az ismerőseimnek, hanem megtalálták az olvasóközönség megfelelő szeletét. Vagy ők találtak meg engem. A lényeg, hogy felkerültem a palettára, és nem azért, mert van egy ismerős ismerőse, aki segített. Szóval én őszintén hiszek abban, hogy nem az számít, hány könyved van, hanem hogy azok mennyire lesznek jelen, mennyire hagynak nyomot a könyvszakmában. Ha nekem sikerült, annak örülök, de ez nem csak rajtam múlt, hanem rajtatok, Olvasókon is.

Ha akartok erről (is) beszélgetni, akkor gyertek el szombaton a Kávéházak Éjszakája rendezvényre ide.

Share