Ahogy a mondás tartja, lassú víz partot mos. Remélem tényleg így van, ugyanis az elmúlt hetekben egy kicsit megtorpant minden projekt, amibe idén belefogtam. Ahogy azt sokszor és sok helyen elmondtam, az én regényeim nem egyszemélyes munkák. Illetve persze, én írok őket, enyém az ötlet, de a háttérmunka rengeteg ember segítsége révén valósulhat meg. A Szibériai csapda “folytatását” nem lehet megírni a íróasztalom mellől, mert nem elég kitalálni a cselekményt, a szereplőket, hiszen (az olvasói vélemények alapján) szükség van arra, hogy a történelmi háttér pontos és valós legyen. Ennek érdekében Húsvét után elküldtem egy csomó levelet, viszont egyelőre még nem érkezett válasz senkitől, így most egy kicsit tétlenségre vagyok kárhoztatva. A forgatókönyv terve is háttérbe szorult. Részben ezért sem írok olyan gyakran blogot, hiszen nincs mivel megtölteni az oldalt. Azért egy kis jó hír marad így a végére: hamarosan lesz egy online könyves rendezvény, ahol ha minden jól megy, velem is lesz egy beszélgetés, de a részleteket még egyeztetni kell. Talán annyit elárulhatok, hogy ha minden a terv szerint halad, akkor május 3-án, hétfőn este ne csináljatok más programot. 😉



Tags
Alexandra kiadó
Atlantic Press kiadó
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
csengőfrász
dedikálás
fejezet
Hobo
Jaffa
karácsony
Katonapolitikai Osztály
katpol
kiadó
kiadói döntés
kritika
kézirat
könyv
letartóztatás
levéltár
marketing
megjelenés
Moly
moly.hu
Moobius
Müller Rolf
NEB
Nemzeti Emlékezet Bizottság
novella
nyár
pályázat
Péter Gábor
Recsk
Rákosi
Stephen King
szerkesztés
szerkesztő
Szibériai csapda
szinopszis
Terror Háza
tervek
vélemény
ÁBTL
ÁVH
állambiztonsági szolgálatok
öröm
ünnepi könyvhét

