A regény kéziratát az ÁBTL két történésze, Cserényi-Zitnyányi Ildikó és Müller Rolf olvasta át az elmúlt hetekben. Nagyon érdekes volt, hogy még ők maguk is más-más részeket láttak el kritikai megjegyzésekkel, és néha olyan szövegrészekhez írtak korrektúrát, amit egy nem-történész olvasó szinte biztosan máshogy értelmezne. Például Rolf azt mondta, hogy kezdetben azt gondolta, hogy X bizonyára besúgó, mert az ÁVH általában azokat a személyeket igyekezett beszervezni, akik abban a munkakörben dolgoznak. Ezt persze az ő történészi ismeretei mondatták vele, mert a “civil” olvasók közül ezt senki nem jelezte, ráadásul az egész cselekmény szempontjából sincs jelentősége. Érthető módon egy, a korral foglalkozó szakértő máshogy olvassa a szöveget, mint az olvasók 99%-a. Ildikót zavarta az “agyasok” kifejezés, Rolfot nem. Talán ő tudta, hogy ez a katonai szlengben a tiszteket jelöli. A cselekmény tempójáról is eltérően nyilatkoztak, ami persze nem baj, hiszen ahány olvasó, annyiféle vélemény. A Csengőfrász kapcsán is azt olvastam, hogy elég lassan indul be a cselekmény, amivel nem vitatkozom, de egyszerűen szükség van annyi fejezetre, ami nagyjából felvázolja a szereplőket és a viszonyukat. Van egy jelenet, amiben Csonka ezredes és egy nő között egy ingerült társalgás folyik. Rolf szerint ez az egy oldal kicsit sablonos lett, a “civil” olvasók pedig pont azt mondták, hogy a korábban kicsit rövid jelenetet bővítsem ki, és több veszekedés legyen benne. Persze ezen kívül azért sok hasznos megjegyzést is kaptam, így este nekiállok ismét átdolgozni a szöveget. A lényeg, hogy a történetnek egyetlen olyan eleme van, ami szinte biztos, hogy nem úgy történt a valóságban, ahogy azt én megírtam, de ezt jeleztem az Utószóban. Pusztán a regény cselekménye indokolta, hogy így írjam meg. (Illetve az, hogy amikor két éve beszélgettünk róla, akkor még nem álltak rendelkezésre megfelelő források.)