Bár nehéz elhinni, de úgy tűnik eljutottam a kézirat megírásának feléig. A szöveget ugyan még augusztusban kezdtem el írni, de valójában az elkészült 9 fejezet és a 0. bevezető nagyjából két hónap alatt készült el. 85 oldalnál tartok, és nagyjából ugyanennyi van hátra. Ehhez jön még az utószó és a köszönetnyilvánítás. Ha ezzel a munkatempóval tudnék haladni, akkor valamikor január közepén fogom befejezni. Persze ez egyáltalán nem biztos, hiszen csak akkor működik, ha hetente sikerül megírni egy fejezetet, ami 9-10 oldalt jelent, ehhez pedig naponta írni kell, legalább is majd minden este. Egyelőre azonban bizakodó vagyok. A lelkesedés pedig azért is töretlen, mert a teszt-olvasók, szerkesztők is elégedettek az eddigiekkel. Az ő véleményük különösen fontos, és hozzájárul a szöveg végső formájához. Ugyanakkor van még némi bizonytalanság is, hiszen a cím sem végleges. A “Tisztáldozat” valóban nem olyan fogós, mint a Csengőfrász, annak ellenére, hogy ez a cím fedi le leginkább a cselekményt. Azért még sok van hátra, de másként fogalmazva: most már egyre kevesebb a végéig.



Tags
Alexandra kiadó
Atlantic Press kiadó
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
csengőfrász
dedikálás
fejezet
Hobo
Jaffa
karácsony
Katonapolitikai Osztály
katpol
kiadó
kiadói döntés
kritika
kézirat
könyv
letartóztatás
levéltár
marketing
megjelenés
Moly
moly.hu
Moobius
Müller Rolf
NEB
Nemzeti Emlékezet Bizottság
novella
nyár
pályázat
Péter Gábor
Recsk
Rákosi
Stephen King
szerkesztés
szerkesztő
Szibériai csapda
szinopszis
Terror Háza
tervek
vélemény
ÁBTL
ÁVH
állambiztonsági szolgálatok
öröm
ünnepi könyvhét

