Kritika, új munka és egy beszélgetés

Kezdjük akkor a legfontosabbal. A Csengőfrász cselekménye egy valós személy letartóztatása köré épül, akit továbbra sem neveznék meg, hiszen aki ezt a blogot olvassa, még nem biztos, hogy elolvasta a regényt. Ferenc története volt tehát a történet magja, és hogy mindez hiteles legyen, az írás előtt felkerestem a fiát, Imrét, egyrészt engedélyt kérni, hogy használhassam édesapja történetét, másrészt, hogy meséljen nekem a múltról. Imre nemrég küldte el nekem a könyvről írt véleményét, ami különösen fontos, hiszen neki, illetve a családjának személyes kapcsolódása van a regényhez. Alább olvashatjátok a levelét, melyből csak azokat a részeket vágtam ki, amik esetleg a cselekményről árulnak el részleteket.

“Részletesen írva pedig. Az elején a kezdő bevezető fejezet csak a végén érthető meg igazán, de gondolom ez a keretes szerkezet volt az egyik cél. A végén a könyvnek tényleg svédcsavaros nagyon, és ez váratlan fordulatot jelent. A könyv eleje kb. az első 100 oldal úgy érzem ilyen bevezető féle. Egy kicsit pergőbb lehetne, de nagyon jól bevezet ebbe a sötét és szörnyű korba. Utána pedig, ahogy a karakterek és a történet szövődik kezd érdekessé válni, hogy mi lesz ebből […]? Érdekes és szomorú a könyv. A diktatúra sötét levegője visszaköszön a könyvből. Hogy nem lehet szinte senkiben sem bízni. Az, hogy édesapám […] említése, és az ő kitalált barátai, iskolatársai lettek ennek a történetnek fontos szereplői, és a gyermekkori ismeretség, színjátszás stb. érdekessé teszi számomra a dolgot, hogy mennyire a valóságos tények kiindulópontok, és azon az alapul aztán a fantázia, az írói fantázia és teremtés. Hozzáteszem, amennyire én ismertem édesapámat, nem gondolom, hogy […] egyet értett volna. De végül is képzelt fantázia alkotta barátai talán ilyet ki is tervelhettek volna.”

Ezek után azt gondolom elégedett lehet, így holnap meg is kezdem az újabb regényhez szükséges kutatás megkezdését az ÁBTL-ben. Vettem egy új spirálfüzetet is az új jegyzeteknek. Aztán hogy mikor lesz ebből írás, azt majd meglátjuk, de minden esetre tekintsük ezt egy új kezdetnek.

És végül, szeretném a figyelmetekbe ajánlani a február 7-én tartandó Író-olvasó találkozót, ahol négy, elsőkönyves szerző mesél majd a könyvéről és a tapasztalatairól, többek között én is. Az eseményről részleteket itt találtok: https://www.facebook.com/events/695734617548579/

Remélem minél többen eljöttök.

Share