Nyaralós bejegyzés

Több mint 30 éve nyaralok egy balatonlellei társasüdülőben. Természetesen itt is elhintettem, hogy megjelent a regény, és amikor a múlt héten eljöttem, jó volt találkozni emberekkel, akik elmesélték, hogy megvették. Mások meg vettek volna tőlem könyvet, mert valahogy azt gondolták, áll a csomagtartóban néhány tucat…de nem. És volt, aki elhozta dedikáltatni, más meg rögtön megrendelte a neten.

Közben megtudtam, hogy a könyvhéten, illetve júniusban kb. 250 példány fogyott el a regényből, ami jónak számít. Nem mondom, hogy én a magam részéről egy kicsit többet vártam, de hát ne legyünk telhetetlenek. Az biztos, hogy az eladást a reklám segíti a legjobban, és mindenféle népszerűsítő cikk. Valaki mondta nekem, hogy egy ajánló volt a Nők Lapjában, amit nem olvasok, így nem is tudtam róla, de remélem sikerül pótolni. És miközben ezen lamentálok, az Élet adott egy új lehetőséget is.

Egy ismerősöm révén ismerkedtem meg Oláh Andreával, aki a Könyvben utazom blog, illetve rádióműsor szerkesztőjével, és mivel volt nálam egy recenziós példány, rögtön a kezébe is nyomtam. Hátha még több emberhez sikerül eljuttatni a könyvet. Addig pedig nyaralok tovább, és próbálok nem arra gondolni, hogy ősszel tényleg neki kéne állni egy második regény tervezésének.

Share