Pályázati nehézségek

Mindenek előtt a jövő hét folyamán nem lesz internet elérésem, e miatt nem lesznek új bejegyzések sem. Viszont ha nem változik a helyzet (lásd alább), akkor aztán lesz miről írni.

Történt ugyanis, hogy a regényt szerettem volna benevezni a Margó-díjra, ami az első könyves szerzők számára egy lehetőség. Nos, én június 6-án el is küldtem a három példányt egy dobozban, amit a héten visszaküldött a posta. A címzett ugyanis nem vette át, és nem is keresték azt a postán. Ezután megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a pályázatot kiíró KönyvesBlog szerkesztőségével, egész pontosan Valuska Lászlóval. Két email címre küldtem levelet, írtam Facebook üzenetet, és a Margó-díjas posztjukhoz is kommentáltam. Válasz azóta sem érkezett. Ma újra feladtam a csomagot, ezúttal tértivevényesen. Meglátjuk, mi lesz, lévén a mai nap a pályázat leadásának határideje. A mai postabélyegző gondolom elfogadható. Persze itt alapvetően elvekről van szó, hogy szabályos pályázatot adtam le, és nem is foglalkoztak vele. Természetesen előfordul, hogy elkeveredett a postai értesítés. Az viszont sokkal zavaróbb, hogy 4 különböző csatornán próbálom felvenni a kapcsolatot velük, és nem érkezik rá reakció. Így az egyetlen lehetőség, hogy ha jövő héten sem lesz érdemi reakció a részükről, akkor nyílt levelet fogok írni A KönyvesBlog részére, és remélem, minél nagyobb nyilvánosságot kap majd. Sajnos más lehetőséget nem látok. Nem nyerni szeretnék, de a pályázat a hozzám hasonló, elsőkönyves szerzőknek szól. Ezek után joggal zavar, hogy a szabályos pályázatommal nem foglalkozik a kiíró szervezet, és semmilyen megkeresésre nem reagálnak. Azért bízom benne, nem jut el idáig a történet, de ha mégis, akkor meg fogok tenni mindent, hogy kiálljak a könyvemért.

Share