Két hét

Amikor ezt a bejegyzést olvasod, már csak két hét lesz a könyvheti dedikálásig. Nehéz elhinni, ugye? Tudom, hogy vannak páran, akik a blog indulásától kezdve követik a regény sorsát. Ők talán jobban megértik, mit is jelentett ez a három és fél év. Talán kicsit több is. Persze most újabb gondolatok gyötörnek, leginkább az, hogy mennyire fog tetszeni az embereknek a könyv. Oké, a tesztolvasók rendre elégedettek voltak, és ők nem csak a baráti körömből kerültek ki. Elvégre két történész szervezet prominens tagjai is olvasták, és némi pénzzel is megtámogattak, szóval talán mégsem olyan rossz. Meglátjuk. Még két hét.

Szolgálati közlemény. Ahogy a facebook oldalra is kikerült, június 8-án, péntek délután 17.00 órától fogok dedikálni a könyvhéten. Viszont a NEB is kint lesz egy külön standdal, ott szintén megvehető a kötet, és vagy szombaton, vagy vasárnap szintén kint leszek dedikálni.

Ezen kívül a rákövetkező héten a tervek szerint lesz egy könyvbemutató is az ÁBTL-NEB szervezésében. De mindenről részletesen fogok írni. És már csak két hét.

Eltelik hamar.

Share