Olyan régen osztottam meg részletet a szövegből, hogy utána is kellett néznem, mi volt az utolsó, ilyen témájú bejegyzés. Ekkor írtam a háttérről, és ha valakinek esetleg ez kimaradt volna, akkor itt, újra elolvashatja. Sajnos, ahogy haladunk előre a történetben, egyre kevésbé lehet megosztani belőle bármit is. Visszaolvasva, a fent idézett bejegyzésben is pont ezt írtam. Alább akkor egy kicsit hosszabb részlet, melyben az ügynök-tartótiszt kapcsolatról lehet megtudni egy keveset. Apropó, a korabeli hírek valóban beszámoltak a szovjet súlyemelőkről. Higgyétek el, utánanéztem.
“A férfi ezúttal is pontosan érkezett, kért egy fokhagymás lángost, majd leült a Szabadossal szemközti székre. Szívélyesen üdvözölték egymást, mint a rég nem látott barátok. A lángossütő is jól ismerte őket. Egész pontosan ő csupán annyit látott mindebből, hogy a két férfi minden héten, nem sokkal tíz óra után betér a csarnokba egy lángosra, és majd félóráig nevetve beszélgetnek a mindennapokról, sportról, lapogatták egymás vállát, majd láthatóan elégedetten távoztak. Talán iskolai cimborák, vélte a lángossütő.
Szabados persze tudta, csak úgy maradhatnak fedésben, s kerülhetik el a dekonspirálódást, ha fenntartják a régi barátság látszatát. Néhány kollégája igencsak mereven kezelte az ügynök–tartótiszt viszonyt, ami Szabados szerint túlságosan mesterkéltté tette a beszélgetést, növelve a lebukás veszélyét. Hitt a közvetlenségben, ezért megpróbált tényleg úgy viselkedni, mintha az ügynökök a barátai volnának. Beszélgettek a fociról, melybe néha bevonta a lángossütőt is, meg szóba kerültek nem létező családtagok és barátok, s az egészbe beleszőtték az egyébként titkos információkat is. Épp ezért a Szabados által beszervezett ügynökök igen alapos kiképzést kaptak. Aki nem volt képes jól reagálni az éles szituációkban, az meg sem tapasztalhatta a valódi ügynöki munkát.
Vadas ilyen szempontból jó választásnak tűnt. Mikor megérkezett, vagy öt percen keresztül mesélt egy hétvégi rádióműsorról, mire Szabados csak bólogatott, és közben aprókat kortyolgatott egy újabb pohár szódából, mert érezte, a kolbász kissé megfeküdte a gyomrát.
– És a hétvégén meglátogatott az unokaöcséd? – kérdezte Szabados.
– Igen, eljött, és azt hiszem nagyon jól érezte magát nálunk.
Akkor tehát sikerült találkozni a célszeméllyel, állapította meg magában Szabados. Miután Vadas elmesélte, hogy unokaöccse szívesen felköltözne Pestre, a tiszt érezte, az ügynök munkája továbbra is jól halad. Talán sikerül meggyőzni, esetleg beszervezni a célszemélyt, és ezzel teljesíthetné a korábban rábízott feladatot. Vadas eközben további közös vacsorákról beszélt, és hogy az unokaöcs esetleg hajlandó lenne meginni velük egy italt, de az sem kizárt, akár át is költözne hozzá a közeljövőben, mert az albérletek drágák, folytatta a képes beszédet.
Szabados közben a táskájába süllyesztette az asztalon átcsúsztatott borítékot, majd folytatódott a beszélgetés a szovjet súlyemelők látogatásáról és a délutánra jósolt esőről. Nem sokkal később Vadas felállt, újra meglapogatták egymás vállát, majd elindultak a kijárat felé. Az ügynök átment a villamosmegállóba, míg Szabados a Duna–part felé vette az irányt.”
