10. fejezet – háttér

A regény 18 fejezetből áll, plusz egy bevezetőből és egy utószóból. A nyári szünet előtt a soron következő, tizedik fejezetből olvashattok el egy részletet, de előtte pár gondolat arról, hogy is született mindez. Amúgy kicsit aggódom, hogy elfogy a megosztható részletek mennyisége, ha a közeljövőben nem jutok dűlőre a kiadással. De akkor vágjunk bele.

A tizedik fejezet elején van egy letartóztatási jelenet. Erről megint csak sokat olvastam, és talán ez az, ami a legtöbb ember fejében él az ÁVH-val kapcsolatban. A „csengőfrász”, mint jelenség. Nos a fejezeten pont ez a csengőfrász jelenet van benne, amikor a szerencsétlen embereket akár ott helyben verték bilincsbe, és átöltözés nélkül, pizsamában vezették el őket. Mivel ez a jelenet és annak hangulata többször is visszaköszön a történetben, ezért is választottam a csengőfrászt a regény címének.

A fejezet többi része egy öreg Tatra autó szerelése körül forog részben a regény jelenidejében, részben az ezt megelőző időben. Itt szerepel egy apró zuglói ház, melyben egy idős autószerelő lakik. Természetesen mindkettőnek van valós alapja. A ház az Erzsébet királyné útján található, nekem nagyon tetszik, és majd mindennap elbiciklizem mellette. Egy picit persze átalakítottam a történet kedvéért, de a minta innen származik. Az idős autószerelő figurája sem teljesen fikciós. Amikor gyerek voltam, nagyapám mindig egy zuglói bácsihoz vitte a Ladáját, aki történetesen szintén Pista, akárcsak a regénybeli szereplő. Pista bácsi amúgy sofőr volt, de a garázsában csavarra szétszedett bármilyen autót, majd újra összerakta, és később én is hozzá vittem a kocsimat, ha valami gond volt vele. Ő az, aki rosszul érzi magát, ha szabadidejében nem valami autót bütyköl. Ez a jelenet egyébként egy kőbányai garázsnál folytatódik, ami miatt elég sokat forgattam a korabeli térképet, míg végül találtam egy olyan helyet, ahol akár lehetett is volna egy garázssor.

A fejezet egyébként a Bábszínházban ért véget, egész pontosan az épülettől nem messze lévő kocsmában, de erről már nem írok, mert a cselekmény szempontjából nem árulhatok el mindent.

Share