A múlt héten a facebook oldalon megosztottam egy hírt, ugyanis a Duna tévében leadták azt a dokumentum filmet, amely az egyetlen recski szökevényről, Michnay Gyuláról szól. Persze rosszul emlékeztem, és mire bekapcsoltam a tv-t, a műsornak már vége volt, ami elég bosszantó. Ha valaki tud nekem küldeni egy linket, ahol utólag megnézhető, azt megköszönöm.
Michanyról egyébként Nyári Krisztián is írt a Merész magyarok kötetében, de a neten keresgélve elég sok oldalon találtok adatot róla és a recski szökésről. Sőt, film is készült az esetről, ami online megtekinthető ezen az oldalon keresztül. Tegnap este én is megnéztem, de be kell vallanom, nem nagyon kötött le. A filmben Michnayt Molnárnak hívják, és már az elején leszögezik, hogy bár valós eset alapján született a forgatókönyv, az nem minden esetben fedi a valóságot. Tulajdonképpen a szökés tervezéséről alig tudunk meg valamit, de ha valaki olvasott a témában cikkeket, akkor maga a recski világ, és a tulajdonképpeni szökés pontosan van bemutatva. Ugyanakkor talán többet is ki lehetett volna hozni a történetből, és nem kell feltétlenül valami amerikai típusú akciófilmre gondolni, de ez a film egyszerre akart dokumentum-, szórakoztató-, és művészfilm lenni, és ebből az egyvelegből csak valami furcsa végtermék lett. A témával kapcsolatban leginkább Michnay önéletírását érdemes elolvasni, ami szintén hozzáférhet itt.
És akkor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy miként kapcsolódik ez a regényhez. Először is szentül hiszem, hogy sok szerző esetén a második, esetleg a harmadik regény mindig rosszabb, mint az első. Mert előbbi esetben sokszor évekig dolgozik rajta a szerző, finomítja, kidolgozza, aztán ha leszerződik egy kiadóhoz, akkor már jön a nyomás, írni kell, és az ötletek már nem annyira jók. Épp ezért bár még nem adták ki a regényemet, de már egy ideje gondolkodom azon, miről lehetne legközelebb írni.
És igen, mindig is azt gondoltam, hogy írni kéne Recskről, de végül mindig arra jutok, hogy minek? Megírta Faludy, és a többi túlélő, tehát mi újat mondhatnék még én. És persze eszembe jutott a Michnay szökés is, hiszen ez egy igazán izgalmas történet. Sőt, bár mindenki ezt emeli ki az életéből, azt is tudni lehet, hogy már Kistarcsán megpróbált megszökni a táborból, így lehetne ez a “Szökés az Alcatrazból” sajátos, magyar változata. Persze a végkifejlet ismert, és bár az olvasóközönség zöme nem biztos, hogy ismeri a történelmi tényeket, ettől függetlenül nehéz bele bármiféle csavart, vagy új elemet tenni, hogy elkerüljük a történelem hamisítást.
Ha egy dolog miatt mégis megfontolandó az ötlet, az egy apró kapcsolat az első regényemmel. Ugyanis számomra is újdonság volt, hogy mikor utánanéztem Michnaynak, kiderült, hogy volt kapcsolata a regényem egyik valós szereplőjével, és így a két regényt máris össze lehetne kötni. Nos, ez egyelőre egy ötlet, nem tudom, Ti mit gondoltok róla. Jónak tűnik, de szívem szerint olyat választanék, amiben nagyobb a mozgásszabadság a történetvezetés tekintetében.