Elvetett ötletek

Elnézést a hosszú hallgatásért. A kiadótól még mindig nem kaptam választ, ma írtam nekik (közel egy hónap után) egy érdeklődő levelet. Azért sem született új bejegyzés, mert másik hobbim, a zenélés prioritást élvezett, s most, hogy ennek kapcsán újra felszabadult némi idő ezt a blogot is tudom szerkeszteni.

Közben előkapartam a jegyzeteimet, és megnéztem, milyen ötleteket írtam le korábban, és végül mi lett belőlük megvalósítva. Akik olvasták a korábban megosztott fejezeteket, azok olvashattak már egy Szabados nevű ÁVH-s tisztről. Nos, róla azt gondoltam, hogy az autószerelő műhelyét feladva lép majd be a politikai rendőrségre, de végül (Péter Gáborhoz hasonlóan) inkább szabó lett az eredeti foglalkozása. A Zánkay nevű szereplő is tanárként indult, de végül inkább színészként került a regénybe. Korábban ugyanis a történelmi kutatásaim során kiderült, hogy a regényben szereplő valós személynek kapcsolata volt Mensáros Lászlóval. Innen a színész vonal. Ráadásul 1949-ben őt is letartóztatták, így azt reméltem, valahogy ezt bele tudom szőni a történetbe, de végül elvetettem az ötletet. Egy harmadik szereplő, végül egy ügyvédi iroda titkára lett, holott korábban azt képzeltem, újságíró lesz. Esetleg nyomdai szedő, akit valami hiba miatt dobnak ki az állásából. Sőt, az is felmerült, hogy e miatt beviteti a politikai rendőrség, de ezeket rendre elvetettem.

Sokat olvastam a különböző lehallgatási módszerekről is, levélellenőrzésről, telefon lehallgatásról, és azt gondoltam, hogy ezek pusztán az ismeretterjesztés szempontjából is jók lehetnek, de végül ezeket sem írtam meg. A korra jellemző koncepciós ügyek viszont bekerültek, s bár kezdetben iskola, például valamilyen egyházi intézmény elleni ügyet képzeltem el, végül sokkal egyszerűbb megoldást találta helyette. A valuta-üzérkedés is egy volt, a sok ötletből, ami végül nem valósult meg, helyette egy útlevelekkel üzletelő ügyvéd került a képbe, de ez a szál sem annyira hangsúlyos, mint azt terveztem.

Nos, ezen kívül még számtalan apróságot említhetnék, de talán ez is kellően érzékelteti, hogy milyen aprólékos munka volt alaposan megtervezni mindent. Remélem, hamarosan kapok választ a kiadótól, és arról informálok mindenkit itt a honlapon.

Share