Ahogy korábban írtam, még adós maradtam egy, a témához kapcsolódó forrással, s most végre volt időm elolvasni Lehoczky Pál Utolsó fellebbezés című könyvét. Az alcíme ígéretes volt: Az ÁVÓ karmaiban. Ez akár jelenthette azt is, hogy valaki a fogságáról írjon, de nem. Épp ezért kicsit csalódottan tettem le tegnap a kötetet, mert sokkal többet vártam tőle. Lehoczky a Viharsarokban élő egyszerű gazdálkodó volt (akkoriban kulák), akit az ávó (a szervezetet ekkora már ávh-ra keresztelték) válaszút elé állított: vagy elítélik, és akkor halál vár rá, vagy beáll “ügynöknek”, és elkezd jelentéseket írni. Lehoczky (Lénárt Péter) álnéven az utóbbit választotta. Innentől kezdve reménykedtem, hogy legalább kicsit közelebb kerülök a besúgók tevékenységéhez, mit és hogyan csináltak, de a könyvből ez sajnos nem derül ki. A szerző végig azon szenved, hogy mekkora áldozata volt ő a rendszernek…és tény, hogy nem volt könnyű helyzetben. Ugyanakkor alig szerepel a könyvben érdemi említés azokról, akikről ő jelentett. Történt-e velük valami, ami talán még a ráerőszakolt besúgói munkánál is rosszabb. S bár váltig állítja, hogy nem mondott senkiről terhelőt, és próbált a lehető legkevesebbet írni, de azt azért lehetett tudni az ötvenes évek elején, hogy a legjelentéktelenebb mondatok is letartóztatáshoz vezetnek. Őszinteségében nem kételkedem, de valószínű, hogy “ártatlannak” vélt tevékenysége folytán a hatóság emberei azért eljártak másokkal szemben. Egyszóval a besúgók rendszerével kapcsolatban nem lettem okosabb, de azért érdekes olvasmány.