Kutatás

Mint azt korábban jeleztem, az utóbbi két-három hétben egyszerűen nem volt időm a regénnyel foglalkozni. Ennek számos oka van. Először is van egy zenekarom, melynek koncertje prioritást élvezett. Ezen kívül a munkahelyemen is feltorlódtak a teendők, ami természetesen még fontosabb, mint a különböző hobbijaim. A harmadik ok már jóval inkább kötődik az íráshoz, ugyanis úgy éreztem, nincs több keresnivalóm a Történeti Levéltárban, ami korábban a heti rendszerességű „kutató napok” miatt rendszert adott a hétnek.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában január elején kezdtem el a kutatást. Ezúton is köszönettel tartozom Pesti Sándornak, kinek támogatásával kutatói engedélyhez jutottam. Januárban hetente többször is megfordultam a kutatóteremben. Hála főnökömnek, Vetter Jánosnak, kaptam néhány órás felmentést a munka alól, így heti egy délelőtt mindig jutott idő kutatásra. Szerettem nyitásra menni. Előtte mindig beugrottam a Hunyadi téri piacra, ahol finom a péksütemény, rendes kávéhoz is lehet jutni, ebédre meg vehet magának az ember hurkát és kolbászt.

A Levéltár kutatóterme
A Levéltár kutatóterme

A kutatóteremben ritkán voltunk 4-5 főnél többen. A Levéltár munkatársai tényleg nagyon kedves és segítőkészek voltak. Közben ahogy teltek a hetek, egyre inkább úgy tűnt, én vagyok a kevesek egyike, aki nem notebookkal jár kutatni. Tudom, ennek nincs sok jelentősége, de amikor elkezdtem tervezni a történetet, egy hagyományos spirálfüzetbe írtam a jegyzeteimet. Aztán ezt vittem magammal mindenhova, és most sem érzem úgy, hogy szükségem lenne más elektronikus eszközre. Valahogy mindig is úgy képzeltem el a „Regényírót” hogy ezernyi papír között ül valahol egy sötét szobában, és olvashatatlan jegyzetei alapján próbálja megírni a regényt. No mindegy. Szóval heteken keresztül rágtam át magam az aktákon, melyet az ún. referensem, Kis-Kapin Róbert adott ki nekem. Másként megfogalmazva, az, hogy sikeres volt a kutatás, az főként az ő érdeme, hiszen a megfelelő aktákat rakta elém. Olyannyira, hogy volt egy ügy (M. Ádám és társai), mely kísértetiesen hasonlított az általam elképzelt történethez. Hiába, az ÁVH nyomozói is kreatívok voltak.

Egy idő után azonban azt éreztem, megtudtam mindent, amit akartam. Sosem egy konkrét ügy érdekelt, hanem az ötvenes évek ÁVH-jának működése, így sokféle aktába belenézhettem. Ugyanakkor egy idő után kezdtek ismétlődni az egyes „forgatókönyvek”, s mikor már eléggé átláttam, hogy is folytak a letartóztatások és a kihallgatások, a további ügyek csak ismételni tudták a korábbiakat. Épp ezért is döntöttem úgy, hogy egyelőre befejezem a munkát, és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban folytatom tovább a kutatást. Ez talán kevésbé lesz érdekes, de mindenképp szükséges az ötvenes évek pontosabb leírásához.

Share