Tudom, az utóbbi időben ritkábban írok ide, aminek csupán annyi az oka, hogy másik hobbim, a zenélés jelenleg fontosabbá vált egy koncert kapcsán. Így jövő héten valószínűleg nem lesz bejegyzés, de majd utána belehúzok.
Nehéz úgy írni az ötvenes évekről, hogy az ember nem élt akkor. Ami külön probléma, hogy 1950-ben megváltoztatták az utcanevek egy részét, így ahhoz, hogy pontosan el tudjam helyezni a helyszíneket, meg úgy egyáltalán pontosak legyenek a leírások, szükségem volt egy korabeli térképre.
Néhány ezer forintért találtam is egyet. Bár kopott, és a széle is foszlik, a célnak pont megfelel. Érdekes volt böngészgetni. A házunk előtt fut az M3-as autópálya, ami akkor még nem volt meg, s a térképen is csak széles, üres sáv jelzi. A munkahelyem környéke viszont többé-kevésbé változatlan maradt, leszámítva, hogy az István utcát korábban Landler Jenő utcára nevezték át. Egyszóval sok érdekesség van egy korabeli térképen.
Aztán nem sokkal a térkép megvásárlása után Molnár Zsolt kollégám hívta fel a figyelmemet (egész más téma kapcsán) a Hungaricana adatbázisra, ahol többek között digitalizált térképek is vannak, melyet itt találtok meg. Az ötvenes évekből is elérhető, így most már teljes mértékben fel vagyok vértezve a korabeli utcák, terek, sikátorok nevezéktanával. Ajánlom mindenkinek a fenti oldalt, sok érdekesség kiderülhet a múltról.