Kétharmad

Lassan itt az év vége, és ha számvetést tartok, akkor igazán elégedett lehetek, ugyanis elkészült a regény kétharmada, azaz 12 fejezet a tervezett 18-ból. A kézirat jelenleg valamivel több, mint 400 000 ezer leütés, azaz 10 szerzői ív, és már hosszabb, mint Golding: A legyek ura című regénye. Terveim szerint a hátralevő fejezeteket legkésőbb március végéig megírom, utána meg…kezdődhet a kiadóknál való házalás. Kivéve ha a múlt héten elküldött szinopszis esetleg pozitív fogadtatásra talál.

Ha visszatekintek az évre, akkor a regény szempontjából kétség kívül a legérdekesebb, a Rákosi Mátyás egykori villájában töltött látogatásom volt. A levéltárban töltött napok is izgalmasan teltek, de a könyvtárban átolvasott, korabeli lapok még több érdekességgel szolgáltak.  Aztán eltelt majd egy fél év, mire eljutottam odáig, hogy már nem halogathatom tovább az írást, és többszöri átdolgozás után megszületett a Bevezető, ami teljes terjedelmében elolvasható. Valószínűleg ezt megint át fogom írni, mert ez adja meg a regény alaphangulatát, így különösen jónak kell lennie.

Forrás: Fortepan
Forrás: Fortepan

Ezúton köszönöm mindazoknak, akik követték a regényírást, a honlapot, vagy a facebook oldalt. Igyekszem a jövőben és rendszeresen írni, hogy beszámoljak az alkotói folyamatról. Addig is, ha tehetitek, terjesszétek az oldalt, amit ezúton is köszönök. Végezetül pedig szeretnék Boldog karácsonyt kívánni az alábbi, nagyjából a regény idejében készült, 1949 decemberében készült képpel. Hamarosan ismét jelentkezem.

Share