A múlt héten a regényírásra jutó néhány órámat arra használtam fel, hogy átböngésztem a Szabad Nép 1950-es évfolyamának első negyedéves példányait. Nemrég megírtam, hogy sikerült döntésre jutni a cselekmény időpontja kapcsán, így célirányosan tudtam keresgélni a napilapokban.
Persze mondhatnánk, hogy miért éppen a Szabad Népet olvasom, hisz mint kommunista pártlap, nem volt épp elfogulatlan, és a lap elsősorban az állami propaganda funkcióját töltötte be. Erre jó példa a csatolt cikk, ahol egy mondaton belül a nép összes ellensége megkapja a magáét: Mindszenty a reakciós, Rajk az imperialista ügynök, kém, gyilkos, összeesküvő, Gestapo-fasiszta Tito, angol-amerikai uszítók. Ugyanakkor az ötvenes évek elején ez volt “A Napilap”, a legtöbben ebből jutottak hírekhez, így a regény szereplői is ezekhez a hírekhez jutnak hozzá. Természetesen a korrektség kedvéért még átnézek pár másik lapot is az elkövetkező hetekben (pl. a Magyar Nemzetet, mely sikeresen elkerülte a betiltást).
De miről is szólt az első negyedév? 5 éves lett az Államvédelmi Hatóság, melynek méltó emléket állítottak. Dicső tettként mutatták be az összes fontosabb koncepciós pert, hogy a dolgozó nép lássa, milyen kiváló emberek dolgoznak a magyar népért. Elindult az ötéves terv, és mindennaposak voltak a munkaversenyekről szóló beszámolók. Folytatódott a sztahánovista (sic!) mozgalom, ami “az egész szocializmust építő dolgozó nép mozgalma” lett. Munkásokat kérdeztek egyéni vállalásaikról, fejlesztéseikről, mellyel képesek voltak messze túlteljesíteni a napi/heti normájukat. Ugyanakkor mivel közeledett a “felszabadulás” ötödik évfordulója, ezért egyre többen és többen vállaltak nagyobb teljesítményt a munkában, így a hasonló cikkek száma igen nagyszámú volt. A koncepciós perek közül épp az ún. Standard-ügy volt napirenden, mely egy gazdasági jellegű per volt.
Bevallom a külpolitikai híreket csak felületesen olvastam el, de általánosságban kigúnyolták az angol-amerikai országok politikáját, ami azért nem meglepő. A Szovjetunió természetesen az örökké követendő példaként volt jelen, de a keleti kommunista országokkal is rendszeresen foglalkozott a lap. A belpolitikában a legnagyobb horderejű esemény Rákosi Mátyás beszéde volt a Központi Vezetőség ülésén, február 10-én. Ezt több részletben hozta le a Szabad Nép (később ki is adták füzet formájában), de napokon keresztül olyan cikkekkel telt meg a lap, mely részletesen beszámolt a nép reakciójáról, hogy élték meg a dolgozók a beszédet, mit gondoltak róla és mit jelentett ez számukra. Persze semmi elfogultság. 🙂 Rendszeresen volt cikk a “pártéletről”, például a párttitkár szerepéről, vagy hogyan lehet a gyárban, a baráti találkozókon párthűségre nevelni a kollégákat, barátokat.
Viszonylag sok jegyzet született, de talán ennyi is elég, hogy képet kapjunk a Szabad Nép jelentőségéről. Tegnap még elolvastam Gyarmati György: A Rákosi-korszak című könyvének vonatkozó fejezetét, de nem lettem sokkal okosabb. Épp ezért kezdem úgy érezni, hogy nincs merre tovább kutatnom. Még pár korabeli lap, és aztán nincs mese, tényleg el kell kezdeni írni. Ettől pedig részben tartok (tudok-e majd eleget írni, és jó lesz-e amit írok), de persze várom is. Meglátjuk…
Ha tetszett, osszátok meg a bejegyzést, az érdekes rész úgyis csak most jön majd… 😉
