Bemutatkozás

Magamról

Cserhalmi Dániel vagyok, végzettségemet tekintve környezetgazdálkodási-agrármérnök vagyok. 17 évig az Állatorvostudományi Egyetemen tanítottam, jelenleg a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen dolgozom. Gyerekkorom óta Zuglóban élek. A gimnáziumban kezdtem el írogatni, többnyire a magam szórakoztatására, de mindig csak hobbiként tekintettem rá. Évekkel később úgy éreztem, talán érdemes lenne komolyan venni a dolgot, így jutottam el az elhatározásig, hogy megpróbálkozzak a regényírással. Mindig is sokat olvastam, korábban elsősorban Agatha Christiet, Neil Gaimant és Kurt Vonnegutot, mostanában Jo Nesbot, Stephen Kinget, de a kedvenc szerzőkről hosszú lenne a lista. Szabadidőmben gitározok, bár a zenekarunk most egy kicsit parkolópályán van, végigmentem az El Caminon és az Országos Kéktúrán. Képesített túravezető vagyok, és a fennmaradó időmben próbálok írni. Néha regény is születik belőle.
2018-ban jelent meg az első, Csengőfrász című könyvem, akkor még az AtlanticPress kiadónál. 2020-tól az Alexandrai kiadónál folytattam. 2020-ban megjelent a Szibériai csapda, és két évvel később, 2022-ben új kiadásban került a boltokba a Csengőfrász. Azóta még három regény született: A szabadság hadművelet (2023), Vadászat (2024), A vörös báró (2026). 

Miről szól ez a honlap?

2014-ben határoztam el, hogy regény írok, és úgy döntöttem, betekintést engedek az olvasóknak az írás folyamatába, a kiadás nehézségeibe, kulisszatitkokba, szóval mindenbe, ami köthető a regényekhez. Erre szolgál a blog, ami engem is arra ösztönöz, hogy folyamatosan kommunikáljak az olvasókkal. Ez amolyan extra melléklet a regényekhez helyszínekről, érdekességekről, aktualitásokról. A térképen meg lehet keresni a regények valós, illetve fiktív helyszíneit, így később bárki bebarangolhatja ezeket a helyeket. Azóta sokat változott a világ, így immár elsősorban a Facebook-on osztok meg tartalmakat. 

Share