Címke: Rákosi

Bevezető (újra)

Több mint egy éve volt, hogy teljes egészében közzétettem a regény bevezetőjét. Utána, ahogy haladtam az írással, mindig megosztottam egy-egy apró részletet is. Most, hogy a könyv már tényleg a kanyarban van, és az oldalt is többen kedvelik, gondoltam ismét elérhetővé teszem a bevezetőt. Hátha ez meghozza a kedvet, hogy előrendeljétek a könyvet, vagy megosszátok […]

Share

Várni, csak várni

A heti bejegyzés ismét csúszott egy napot, ellenben így a mai bejegyzés pont Rákosi Mátyás halálának évfordulójára esik. Ez pusztán véletlen. Szóval várok. Megint. Az egész könyvkiadás leginkább erről szól. Várok a kiadói válaszra, várom, hogy a kéziratot elolvassák a szakértők, hogy történjen valami. Most is itt tartunk. Tájékoztattam a kiadót, hogy közel félmillió forintot […]

Share

Visszatekintés – a zuglói Rákosi-villa

A héten karácsonyi ajándékért rohangáltam a városban, majd hazafelé bementem egy bevásárlóközpontba, ahonnan hazafelé átvágtam pár utcán, útban a trolibusz felé, és hirtelen a zuglói, egykori Rákosi-villa előtt találtam magam. Ekkor eszembe jutott, hogy erről már írtam korábban, és aki nem a kezdettől követi a blogot, azok kedvéért az alábbi linken újra elolvasható az írás. […]

Share

Látogatás az ÁVH-n

Mindenek előtt kezdjük azzal, hogy írtam a kiadónak egy érdeklődő levelet, ugyanis már egy hónapja áll náluk a kézirat. Megpróbáltam finoman érdeklődni, hogy mennyi az átlagos elbírálási idő, és egyáltalán értesítik-e a szerzőt elutasítás esetén? E mellett korábban érdeklődtek valamilyen dátumról, eseményről, amit esetleg figyelembe vehetnek a kiadáskor. Sajnos az ÁVH kapcsán nehéz olyan esemény […]

Share

Várni, csak várni

Múlt hét óta nem sok minden történt, és ami a legrosszabb, az a várakozás és a semmittevés. Korábban mindig volt valami cél, befejezni egy fejezetet, utánanézni ennek-annak, most pedig csak várok, hogy a kiadótól jön-e valami visszajelzés. És egyelőre nem jön. Pár héttel ezelőtt megkérdezték, hogy a megjelenésre vonatkozóan van-e valamilyen konkrét esemény, vagy dátum, […]

Share

Rákosi cédulái

Miután október végére elértem a regény feléhez, úgy érzem, azóta egy kicsit elkényelmesedtem. Persze, elvégeztem az újraolvasást, a szerkesztést, de rá kellett döbbennem, hogy eltelt majd egy hónap, és alig írtam valamit. A tizedik fejezet kb. harmada készült el, és ilyen tempóval még jövő nyáron is írni fogok. Így aztán tegnap kicsit belehúztam, és a […]

Share

Levelek Rákosihoz

Az előző bejegyzésben közzétettem egy rövid részletet a második fejezetből, mely elsősorban Rákosi Mátyás egy reggelét mutatja be. Mikor nekiálltam a kutatásnak, elég hamar belefutottam, Kő András és Nagy J. Lambert Levelek Rákosihoz című könyvébe. Borzasztó tanulságos olvasmány, és számomra leginkább az volt a megdöbbentő, hogy az emberek borzasztó naivitással fordultak a főtitkárhoz. A levélíróknak […]

Share

Második fejezet – részlet

Ahogy a múlt héten megígértem, következzen egy rövid részlet a második fejezetből. Előbb azonban egy rövid áttekintés azok kedvéért, akik nem követik a regényírás folyamatát. Jelenleg a 8. fejezeten dolgozom (a 18-ból), és ma addig nem fekszem le, amíg be nem fejezem, de legkésőbb holnapra elkészül. Ez számokban kifejezve 39 662 szót és 262 739 […]

Share

Rákosi nyomában

Tegnap délután egy őszre tervezett egyetemi játékhoz gyűjtöttem anyagot, és ezért keresztül-kasul bicikliztem a belvárost. Ugyanakkor tudtam, hogy a regény egy fontos helyszíne is útba fog esni, így vittem magammal fényképezőt is, illetve kicsit utána néztem a részleteknek. A regény facebook oldalán közzétettem egy képet (lásd balra), de nem mondanám, hogy dőltek rá a hozzászólások. […]

Share

Szabad Nép

A múlt héten a regényírásra jutó néhány órámat arra használtam fel, hogy átböngésztem a Szabad Nép 1950-es évfolyamának első negyedéves példányait. Nemrég megírtam, hogy sikerült döntésre jutni a cselekmény időpontja kapcsán, így célirányosan tudtam keresgélni a napilapokban. Persze mondhatnánk, hogy miért éppen a Szabad Népet olvasom, hisz mint kommunista pártlap, nem volt épp elfogulatlan, és […]

Share
Következő oldal »