Címke: levéltár

További támogatás

Ahogy mindig is írtam, a hét elején még általában nem tudom, mit is fogok írni vasárnap. Most viszont alig győztem kivárni a mai napot, hogy megoszthassam veletek az alábbi levelet. Illetve annak is a lényegi részét. “Mindenekelőtt szeretném köszönetünket kifejezni, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságát megtisztelte regénye kéziratának megküldésével. Talán Ön előtt is ismert, hogy […]

Share

Féltáv

Nos, két héttel korábban még magam sem gondoltam, hogy meg tudom majd írni ezt a bejegyzést. A nyolcadik fejezet megírása elég sokáig tartott, így le is tettem arról a vállalásomról, hogy október végéig befejezzem a regény felét. Aztán kicsit belehúztam, és most végre kimondhatom, elkészült a regény fele! Kilenc fejezet, ami több mint 45 000 […]

Share

Re-start

Véget ért a nyár, és ígéretemhez híven, ezentúl igyekszem legalább hetente egyszer jelentkezni a regénnyel kapcsolatban.  Először is nézzük meg, hogy állok most. A regényt május végén kezdtem el írni, egy-két érintett személynek május 30-án küldtem el a Bevezető szövegét. Az ezt követő (bruttó) három hónap alatt (nettóban ez csak valamivel több, mint kettő), megírtam […]

Share

Kutatás

Mint azt korábban jeleztem, az utóbbi két-három hétben egyszerűen nem volt időm a regénnyel foglalkozni. Ennek számos oka van. Először is van egy zenekarom, melynek koncertje prioritást élvezett. Ezen kívül a munkahelyemen is feltorlódtak a teendők, ami természetesen még fontosabb, mint a különböző hobbijaim. A harmadik ok már jóval inkább kötődik az íráshoz, ugyanis úgy […]

Share

Számvetés – avagy hol tartok, és mi van még hátra

Az elmúlt néhány hónapban elég sok mindent sikerült összeszedni a regényhez annak ellenére, hogy napközben dolgozom, otthon vár a család, és az írás mellett egyéb hobbijaim is vannak. Visszanézve a postafiókomat, 2014 szeptember végén írtam először Zsitnyányi Ildikónak egy furcsa ötlet kapcsán, majd októberben kezdtünk aktívabb levelezésbe, így innen datálom a munka kezdetét. Akkor tehát […]

Share