Még több fény az alagút végén

Tudom, még nincs vasárnap, de gondoltam az alábbiakkal nem várom meg a hétvégét. Tehát. Először is eljutottam abba a fázisba, hogy az “etikai kódex” értelmében mellőzzem a konkrétumokat a kiadók kapcsán (bár a korábbi bejegyzések alapján sok minden felfejthető). Ugyanis:

1. Adott “A” Kiadó. Egy évvel ezelőtt az egyik szerkesztő elolvasta a regény első fejezetét, tetszett neki, csak épp azt írta, hogy ez nem vág a profiljukba, ezért visszadobták. A múlt héten újra megkerestem őket, bekértek mindent, szóval bizakodom.

2. “B” Kiadó szerkesztője szintén visszaírt, hogy érdekli őket, csak épp az Alexandra hálózat bedőlése miatt elég bizonytalan a kiadás helyzete. Ugyanakkor a témát ő maga felvállalná a kiadó részéről, de időt kért az olvasáshoz. Egész pontosan: “Első belepillantásra, a szöveg minősége alapján (azaz: látszik, hogy a prózája jó) mindenképpen el kellene olvasnom a teljes kéziratot, hogy végleges véleményt formáljak róla. Ezt igyekszem is megtenni, arra kérném, ha augusztusig nem adok visszajelzést (és Önnek aktuális még a dolog), legyen szíves rám írni, hogy sikerült-e elolvasnom.”

3. És adott “C” kiadó, ahol ma voltam megbeszélésen. Ez esetben a terjesztés és marketing rész jóval nagyobb részben esne rám. Sok mindenről esett szó, de ha meg tudunk egyezni június végéig, akkor talán őszre lehet belőle kézzel fogható regény.

4. És van “D” kiadó, kinek vezetője egy nagyon ismert és elismert személy, aki szintén továbbította a szöveget egy szerkesztőnek, de lassan két hónapja nem kaptam semmiféle választ.

A lényeg, hogy ez alapján talán mégiscsak alakul valahogy a regénykiadás…csak türelem, türelem.

 

Share